Tetszett a cikk?

Közel 22 millió forint kártérítést és 70 ezer forintos életjáradékot ítélt meg jogerősen a bíróság egy székesfehérvári férfinak, aki még 2002-ben szenvedett szén-monoxid mérgezést – írja a Fejér Megyei Hírlap.

A 2002-ben történt szénmonoxid-mérgezés miatt a lakás albérlőjét le kellett százalékolni mivel szervezete súlyos károsodást szenvedett. A hosszú éveken át tartó per másodfokon is lezárult, és a jogerős ítélet szerint közel huszonkétmillió forint nem vagyoni kártérítést kell kifizetnie a három alperesnek, köztük a kémények ellenőrzését végző cégnek, a lakást bérbeadó tulajdonosnak és a társasháznak. Ezen kívül a szénmonoxid mérgezés elszenvedője élete végéig jogosult lesz a havi hetvenezer forintos életjáradékra.

„A lakások jelentős részébe nem tudunk bejutni, mert a lakó nincs otthon másodszorra, harmadszorra sem. A konkrét esetben a gázkészülék igen elavult volt, nem beszélve a letakart szellőzőkről. Ezek a gyűjtőkémények eleve labilis működésűek, nem véletlen, hogy a nyolcvanas évek végén be is tiltották ezek építését” - mondta el a lapnak Németh Sándor, a  kártérítésre kötelezett Kémény Zrt. igazgatója, aki kijelentette, mostantól minden gyűjtőkémény esetében elvégzik a szénmonoxid mérést, habár erre rendelet nem kötelezné őket, s ahol visszaáramlást tapasztalnak, azonnal lezáratják a gázt.

 

Kábellopás miatt volt vasúti káosz Spanyolországban, a közlekedési miniszter szerint szabotázs történt

Kábellopás miatt volt vasúti káosz Spanyolországban, a közlekedési miniszter szerint szabotázs történt

Lakossági tudatosság: akár harmadával is csökkenthetnénk a vegyes kukánk tartalmát

Lakossági tudatosság: akár harmadával is csökkenthetnénk a vegyes kukánk tartalmát

„Festészete a tudatalattijából tör elő, olyan, mintha előző életéből őrizne jeleneteket a lelkében”

„Festészete a tudatalattijából tör elő, olyan, mintha előző életéből őrizne jeleneteket a lelkében”

Bloomberg: Az EU júniusban megteszi a javaslatát az orosz gáz importjának teljes körű betiltására

Bloomberg: Az EU júniusban megteszi a javaslatát az orosz gáz importjának teljes körű betiltására