szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A zalaegerszegi család házának ablakait bedobták, a támadásban nem sérült meg senki - írja a Zalai Hírlap.

© Zalai Hírlap

Néhány kő az alvó gyerekek mellett ért földet - mondta el a családfő, aki nevét nem kívánja nyilvánosságra hozni. Haragosuk nincs, mint mondta, ezért attól tartanak, hogy cigány származásuk miatt támadták meg őket. Utcájukban romák laknak, az ő házuk az utolsó előtti - ám mivel az utolsó házat senki nem lakja jelenleg, ezért támadhatták meg az ő házukat.

Délelőtt még tartott a helyszínelés, a rendőrség egyelőre nem tudott semmit mondani az üggyel kapcsolatban, délutánra ígérnek tájékoztatást.
MTI Itthon

Tatárszentgyörgy: eltemették az áldozatokat

Katolikus szertartással, cigány szokás szerint zeneszó kíséretében vettek végső búcsút kedden a tatárszentgyörgyi brutális gyilkosság két áldozatától a helyi temetőben; a 27 éves apa és ötéves kisfia búcsúztatásán mintegy ötezren, köztük parlamenti politikusok vettek részt.

20 évvel fiatalabbnak tűnnek a koruknál azok, akik mindennap odafigyelnek erre a 10 dologra

20 évvel fiatalabbnak tűnnek a koruknál azok, akik mindennap odafigyelnek erre a 10 dologra

Financial Times: Trump árnyéka vetül Magyarországra és Lengyelországra

Financial Times: Trump árnyéka vetül Magyarországra és Lengyelországra

Döntetlen lett a Liverpool - Manchester United rangadó, óriási ziccert hibázott az utolsó pillanatban Maguire – videó

Döntetlen lett a Liverpool - Manchester United rangadó, óriási ziccert hibázott az utolsó pillanatban Maguire – videó

Ha a baltiaknak sikerül, nekünk miért nem? Sikeres startupok nyomában Magyarországon

Ha a baltiaknak sikerül, nekünk miért nem? Sikeres startupok nyomában Magyarországon