szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Jogerősnek tekinthető a letöltendő börtönbüntetésre vonatkozó elsőfokú ítélet annak a pécsi gázolónak a perében, aki tavaly májusban egy zebrán elütött egy unokájával átkelő nagymamát.

Visszavonta a fellebbezését K. Zsolt, akit február elején ítéltek el első fokon négy év letöltendő fogházbüntetésre – értesült a bama.hu. A férfi autójával elütötte és ezzel a halálát okozta egy zebrán átkelő nagymamának, s az általa babakocsiban tolt tíz hónapos unokájának tavaly májusban Pécsett.

A 32 éves férfit halált okozó közlekedési baleset okozásával vádolták. A tények magukért beszéltek: a férfi elismerte bűnösségét, a szakértő megállapította, hogy a megengedettnél gyorsabban, 62-66 kilométeres sebességgel haladt, és azt is, hogy több másodperc is eltelt, mire reagált a nagymama feltűnésére a zebrán.
MTI Itthon

Négy év fogház a kertvárosi gázolónak Pécsett

Négy év fogházbüntetéssel sújtotta a Pécsi Városi Bíróság kedden hozott nem jogerős határozatában azt a férfit, aki autójával elütötte és ezzel a halálát okozta egy zebrán átkelő nagymamának, s az általa babakocsiban tolt unokájának tavaly májusban Pécsett.

Már jobb a helyzet, de még rengeteget kell tanulnunk: így lehetünk felelős állattartók

Már jobb a helyzet, de még rengeteget kell tanulnunk: így lehetünk felelős állattartók

Ukrajna kiutasított két magyar diplomatát válaszul Szijjártó lépésére

Ukrajna kiutasított két magyar diplomatát válaszul Szijjártó lépésére

A britek egyezhetnek meg először Trumppal a vámok csökkentéséről

A britek egyezhetnek meg először Trumppal a vámok csökkentéséről

Szalay-Bobrovniczky reagált, és nem próbálta tagadni, hogy ő beszél a Magyar Péter által közzétett felvételen

Szalay-Bobrovniczky reagált, és nem próbálta tagadni, hogy ő beszél a Magyar Péter által közzétett felvételen