2020 06. lapszám

2020-06




Több százezer kamion zúdulhat a magyar utakra, ha a kormány nem lép
 

Több százezer kamion zúdulhat a magyar utakra, ha a kormány nem lép

A kabinet nem támogatja a közszolgáltatásként szervezett, veszteséges vasúti áruszállítást, amivel annak elsorvadásához és közvetve több ezer vasutas utcára kerüléséhez járulhat hozzá – mondja Kovács Imre, a Rail Cargo Hungaria elnöke. Eközben a fejleszteni ígért záhonyi komplexumban gyakorlatilag megállt az élet.






A titokzatos Banksy ismeretlenül is áldás a műkereskedők számára
 

A titokzatos Banksy ismeretlenül is áldás a műkereskedők számára

Budapesten is az engedélye nélkül rendeztek kiállítást a rejtőzködő utcai művész alkotásaiból, pedig Banksy immár két évtizede az egyik legkeresettebb világsztár a műkincspiacon. Művei dollármilliókért kelnek el az aukciókon, de emellett jól menő ajándékboltja és szállodája is van.


Elöntötte Berlint az 1920-as évek iránti nosztalgiahullám
 

Elöntötte Berlint az 1920-as évek iránti nosztalgiahullám

Az első világháború utáni és a hitlerizmus előtti rövid időt kihasználva a maihoz hasonlóan pezsgett a német főváros, és a centenáriumi években ezt gőzerővel igyekszik meglovagolni a filmipar is, a HBO például az utóbbi évek legnagyobb tévés vállalkozásával.





A Monty Python műhelytitkai: isteni humor volt a Brian név kitalálása
 

A Monty Python műhelytitkai: isteni humor volt a Brian név kitalálása

Jól összerakott futballcsapat összjátékához hasonlítja a Monty Python működését, és sikerükben fontos szerepet tulajdonít a hatvanas években Nagy-Britanniában eszmélő generáció előtt nyílt lehetőségeknek Eric Idle, aki az Életrajzszerűségének megjelenéséhez kapcsolódva adott interjút a könyvet kiadó HVG-nek.


Fukuyama: Ironikus, hogy Magyarország az illiberalizmus egyik fellegvára
 

Fukuyama: Ironikus, hogy Magyarország az illiberalizmus egyik fellegvára

Az egyik leghíresebb filozófus és politikai gondolkodó legújabb írásában megpróbálja összefoglalni, mi történt az elmúlt harminc évben a világpolitikában. Fukuyama szerint van abban valami ironikus, hogy azok az országok fordultak el a liberális demokráciától, amelyek a rendszerváltás után még éltanulónak számítottak.


Aki nem vigyáz, könnyen elronthatja az egyetemi jelentkezést a kormány miatt
 

Aki nem vigyáz, könnyen elronthatja az egyetemi jelentkezést a kormány miatt

Még az utolsó pillanatban is változtatott a kormány a felsőoktatási felvételi feltételein, ezért nagyon oda kell figyelni idén, hogy hová jelentkezzen a diák első helyen, illetve milyen jelentkezési sorrendet alkalmazzon. Sok helyen ugyanis végül nem az elért pontszám, hanem a létszámkeret alapján döntenek majd.




Ungváry Krisztián: A kitörésnél a német és a szovjet katonák sem hősök voltak
 

Ungváry Krisztián: A kitörésnél a német és a szovjet katonák sem hősök voltak

Bár a rendőrség a történész egyik publicisztikájára is hivatkozott, amikor idén nem engedélyezte a neonácik felvonulását az úgynevezett becsület napján, Ungváry Krisztián szerint nem lehet minden köztéri megemlékezést betiltani. A HVG-nek adott interjúban elmondta, fontosabb lenne alternatív emléktúrákat szervezni a kitörés évfordulóján.











Egyen halat, finom falat – és kutatók szerint a spermájának is jót tesz
 

Egyen halat, finom falat – és kutatók szerint a spermájának is jót tesz

Néhány évtizede romlik a sperma minősége, és ezáltal a férfiak nemzőképessége a fejlett ipari országokban. A szakértők a lehetséges okok között a stresszes életmódot, a káros környezeti befolyásokat és a helytelen táplálkozást említik. Lehetséges megoldásnak látszik a halételek és az omega-3 zsírsavak fogyasztása.












Tóta W.: A kőszívű ország fiai
 

Tóta W.: A kőszívű ország fiai

A HVG publicistája szerint lehet tiltakozni az új Nemzeti alaptanterv ellen, de fontosabb lenne, hogy készüljenek olyan segédanyagok a diákoknak, amelyekkel túlélhetik azokat az éveket, amíg ez a rendszer van hatalmon.






Cohn-Bendit: Orbán klímavédő lett? Mazel tov
 

Cohn-Bendit: Orbán klímavédő lett? Mazel tov

„Az őszi önkormányzati választás megmutatta, hogy Orbán sem verhetetlen” – mondta a HVG hetilapnak adott interjújában Cohn-Bendit francia-német politikus, az 1968-as diáklázadás központi figurája, aki húsz évig volt a zöld EP-frakció tagja.