szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

27 százalékkal kisebb kockázattal fejlődött ki Parkinson-kór azokhoz képest, akik nem szedték a nem szteroid gyulladáscsökkentő szert - közölték amerikai kutatók szerdán megjelent tanulmányukban.

"A Parkinson-kórnak nincs gyógymódja, ezért elragadó a lehetőség, hogy az ibuprofen, egy létező és viszonylag nem-toxikus szer, segíthet a betegség elleni védekezésben" - mondta Alberto Ascherio kutatásvezető, a Harvard Egyetem közegészségügyi karának munkatársa.

A Parkinson-kór neurológiai betegség, amely a központi idegrendszert érinti, remegést és a motoros funkciók zavarát okozza. Főként az ötven év felettieket veszélyezteti, de fiatalabb embereket is sújthat. Michael J. Fox amerikai-kanadai színészt 30 éves korában diagnosztizálták Parkinsonnal.

 

Végel Dániel

A kutatók még jelentősebb hatást tapasztaltak, amikor az ibuprofent a többi nem szteroid gyulladáscsökkentővel (NSAID) vetették össze. Megállapították, hogy azoknál, akik hetente két-három alkalommal szedtek ibuprofent, 38 százalékkal kisebb valószínűséggel alakult ki Parkinson-kór, mint azoknál, akik más típusú NSAID-t, például aszpirint vagy acetaminofent használtak rendszeresen.

A kutatók feltételezik, hogy az ibuprofennek védő hatása van az idegsejtekre, ám ennek mechanizmusával nincsenek tisztában. A tanulmányt a Neurology című szakfolyóiratban tették közzé.

MTI Plázs

Gyomirtó szer okozhat Parkinson-kórt

Amerikai kutatók úgy találták, hogy azok az emberek, akik két meghatározott típusú peszticidet (növényvédő, illetve rovarirtó szert) használtak, 2,5-szer nagyobb valószínűséggel betegedtek meg Parkinson-kórban. A tanulmányt az Environmental Health Perspectives című szakfolyóiratban tették közzé.

hvg.hu Tech

Génmutációk csoportja köthető a Parkinson-kórhoz

Japán és európai felmenőkkel rendelkező emberek örökítőállományában öt olyan gén található, melyek mutációja növeli a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát - állapítják meg kutatók a Nature Genetics című tudományos szaklap vasárnap megjelent számában.

Elárasztott „patkánylyukban” rekedt bányászokat próbálnak kimenteni Indiában

Elárasztott „patkánylyukban” rekedt bányászokat próbálnak kimenteni Indiában

Bepánikolt elefánt ölt meg egy spanyol turistát Thaiföldön

Bepánikolt elefánt ölt meg egy spanyol turistát Thaiföldön

Átlátszó: Választási csalás miatt emeltek vádat a Fidesz egyik szentesi képviselője ellen

Átlátszó: Választási csalás miatt emeltek vádat a Fidesz egyik szentesi képviselője ellen

Szijjártó: Újranyitják Magyarország szíriai nagykövetségét

Szijjártó: Újranyitják Magyarország szíriai nagykövetségét