„Kevés embernek van annyi ereje, hogy a körülmények rohamának, melyek őt állásában ostromolják, saját erejével ellentállani tudjon, s biztosan csak az állja meg helyét, ki magát ahhoz kötelességeinek erős kötelékével lánczolva érzi" - írta anno báró Eötvös József, és ez a gondolat igaz Király Béla memoárjára is. Csakhogy amit az olvasó kezébe kap, az nem tanmese, nem elvont példázat. Személyesen, testben-lélekben megélt sors - személyesen, mintegy évszázadnyi távlatból történetté rendezve. Olyan sors történetévé, mely a körülmények ostromait nemhogy kerülte volna, sőt lépten-nyomon kihívta. Olyan ember történetévé, aki jó- és balszerencse rohamai közepette mindenkor igyekezett helytállni, a kötelességek erős láncaiba kapaszkodva. A kötelességek láncai pedig mindenekelőtt egyetlen cél és eszme köré fonódtak: a „magyar ügy" szolgálatának eszméje és célja köré. A „magyar ügy" szolgálatának erős köteléke tette képessé Király Bélát arra, hogy túlélve tünékeny rezsimeket, tettvágyát és energiáit újra és újra mozgásba hozza.

Az Amire nincs ige című kötet tehát azokhoz szól, akik kíváncsiak rá, miképp, milyen utakon és módokon talált magának rést ez az alkotásra törő energia a XX. század magyar sorsfordulóinak pergő eseményei között. Szól azokhoz is, akik az elmúlt évszázadra nem arctalan történések láncolataként, hanem személyes döntések élő szövedékeként tekintenek. És nem utolsó sorban szól e könyv azokhoz, akik a történelmet és a történelmi események résztvevőit a mindenkori kritika szűrőjén keresztül szemlélik, akik számára az eszmék és célok kérdések, nem ritkán kétségek sorát vetik fel. Azonban bárki, bármilyen céllal olvassa is e visszaemlékezéseket, egyet biztosan nem tagadhat: a múlt e története nélkül jelenünk is szegényebb lenne.

A kötet szerkesztője, Vitek Tamás szerint: ami a szöveg nézőpontját illeti, az kétségkívül sajátos. Király Béla ugyanis elsősorban katonaként idézi meg a múltat. Egy katona szemei előtt peregnek a Horthy-korszak, a II. világháború és a kommunista hatalomátvétel eseményei. A katona beszél '56 kapcsán is, és nincs ez másként a későbbiekben sem. Nincs, hiszen az emigrációban professzorként a hadtörténelem vált szakterületévé, majd amikor újra hazatérhetett, Kaposvár országgyűlési képviselőjeként hol másutt vetette volna bele magát a munkába, mint a honvédelmi bizottságban. Később a miniszterelnök személyes megbízottja lett a haderőreform munkálataiban. Nem meglepő tehát, hogy az olvasónak e kalandos életutat követve lépten-nyomon katonákkal, hadseregekkel, csatákkal és ütközetekkel (akár harctériekkel, akár íróasztal mellettiekkel) kell szembenéznie.

A látószög optikájának sajátos, szubjektív mivoltát természetesen egyetlen múlttal foglalkozó műből sem lehet kiküszöbölni: sőt éppen e szubjektivitás révén tárulhatnak fel más szempontból elsikkadó részletek. Még gazdagabb és árnyaltabb lesz azonban a kép, ha nem egyetlen lencse, hanem nagy látószögű objektívrendszer került alkalmazásra. Király Béla visszaemlékezései kapcsán ez az objektívrendszer az alábbi elemekből áll: személyes emlékek, bevésődött mozzanatok, pillanatképek, az átélt valóság máig ható benyomásai. Egykori feljegyzések, naplójegyzetek, korábban már kiadott visszaemlékezések. Levéltári források.
(Király Béla: Amire nincs ige - visszaemlékezések, 1912 - 2004. HVG-könyvek)

Kapcsolódó oldal:
Király Béla: Amire nincs ige