Bojár Gábor fizikus, aki másfél évtizede nem ért rá könyvet olvasni, most könyvet írt. A Graphi-sztori szerzője a Graphisoft élén 25. lett a leggazdagabb magyarok listáján, és bár ezzel teljesült legnagyobb vágya, mert gyerekei a legjobb iskolákban tanulhatnak, még nem elégedett: világelsőségre törekszik cége szakterületén.

 A huszonötödik leggazdagabb magyar kisfiúkorában ügyes tranzakciókat bonyolított le üveggolyókkal osztálytársai körében, de ezért egyáltalán nem dicsérték meg. Így jó oka volt, hogy elgondolkozzon: akkoriban miért lett egy üzleti tehetséget felmutató gyerekből fizikus. Arra a következtetésre jutott, hogy ez a magyar tudományos gondolkodás gyökereiből fakad. Mert Magyarországon megvolt a tudomány tisztelete, de nem alakult ki az üzleti gondolkodás becsülete. Aminek messzire nyúló történelmi okai vannak: az utóbbi ötszáz évben az ország kikerült a kereskedelem és az üzleti élet fő sodrából. Nem is alakult ki annak a világnak a tisztelete, míg a tudományé és a tudományos eredményeké igen. Nem véletlen, hogy egy matematikai tehetségű fiatalból Hollandiában kereskedő lesz, Magyarországon meg tudós. Mint ahogy annak is jó oka van, hogy hiába adtunk egy sor Nobel-díjast a világnak, az ország szegény maradt.

Minderre azonban csak jóval később gondolt. Korábban, a hetvenes években csupán azt érzékelte, hogy bár szép dolog a programozás, őt mégis jobban izgatja az a gazdasági hatás, amit egy jó programmal el lehet érni. Szigorú önkritikával ma ki is meri mondani: "szerettem a tudósvilágot, de közepes tehetségű voltam. A Geofizikai Intézetben legalább öt-tíz társam volt jobb fizikus, mint én. Látszott, hogy nem kapok Nobel-díjat, de még jelölt sem leszek." Ez az önismeret és önirónia áthatja a könyvét is. Mert: "az üzleti világban is nagyon fontos, hogy ne higgyük magunkat istennek, abból nagy bajok származnak".

Egyébként még azoknak az időknek volt a szakmai sikere, hogy kis számítógépre tudták tenni a háromdimenziós megjelenítést, ahonnan az út a nagy kiugrást hozó ArchiCAD nevű szoftverhez vezetett, s amellyel ma már épületek ezreit tervezik világszerte. De a hetvenes évek végén ezt még nem lehetett tudni. Az eredményre mégis büszke volt, ráadásul a munkáért tízezer forint jutalmat vehetett fel, ami nagy pénznek számított, hiszen akkoriban 2100 forint fizetést vitt haza.

Most, hogy az 56 éves üzletember, akit a Wall Street Journal Közép-Európa tíz legsikeresebb vállalkozója közé választott, könyvet írt cége történetéről, sokat töprengett, és úgy látja: itt az ideje, hogy nagyobb társadalmi becsülete legyen az üzleti életnek és gondolkodásnak. Mert ahhoz, hogy a magyar gazdaság jól menjen, arra is szükség van, hogy a társadalmon belül elismert legyen az üzletember. Ahogy annak idején, amikor a foci és a sport jól ment, Puskás Öcsi is példakép volt. Meg gazdag is. A XVIII-XIX. században Amerikában sokkal nagyobb rablóhalak uralták az ország gazdaságát, mint manapság Közép-Európáét, de ott a rablóhalakat elismerték. A Harvard Egyetem egyik profeszszorától idézi azt a gondolatot, hogy ha azok az emberek, akik Amerika gazdaságát erőssé tették, nem az Egyesült Államokban születnek, akkor nem üzletemberek lettek volna. Olaszországban zeneszerzők, Oroszországban regényírók, Magyarországon meg talán focisták vagy tudósok. Olaszországban egymillió ember zokogott Verdi temetésén, ami Amerikában elképzelhetetlen lett volna. De amikor Henry Ford meghalt, egész Michigan államban megállt az élet, és félárbocra engedték a zászlókat. Ez viszont Olaszországban elképzelhetetlen.

Bojár Gábor úgy látja, Magyarország számára az uniós tagság óriási esélyt jelent, de sokan félreértik a lehetőségek lényegét. Mert nem az a legfontosabb, hogy az unióból sok pénzt lehet kapni, sőt ennek a sűrű hangoztatása csak rontja a nyugatiak bővítés iránti hajlandóságát. Az igazi nagy haszon a hatalmas belső piacból származik és abból, hogy a cégek kénytelenek megtanulni a saját lábra állást. Ezek a kényszerek lökték előre a Graphisoftot is, amelynek szoftverét a világ nyolcvan országában használják.

Meg talán az a legnagyobb örökség, amit a szüleitől - fotóriporter apjától és gépírónő anyjától - kapott. Ez a sziklaszilárd önbizalom, amit megpróbált átadni a gyerekeinek is. "Nem tudom, mennyire sikerült. A lányom minden vizsga előtt elmondta, hogy biztosan meg fog bukni, persze minden vizsgája sikerült. Azt hittem sokáig, hogy ez az önbizalomhiány jele, míg rá nem jöttem, hogy kabalából csinálja. A fiamnál talán jobban sikerült átadnom ezt a készséget. A gyerekeknél azt tettem, amit minden szülő: arra fordítottam a legnagyobb gondot, ami nekem nem sikerült. Ezért erősen forszíroztam a nyelvtanulást. Nekem nagyon hiányzott a biztos nyelvtudás, és mire az üzleti életben használható szintre jutottam az angollal, már elmúltam 30 éves." Ami az apának nehezen ment, ahhoz a lányának már könnyebb volt az út: anyanyelvi szinten beszél angolul, franciául, németül, és tud egy kicsit oroszul és olaszul is. Jogot tanul a Yale Egyetemen. A fia pedig közgazdaságtant ugyancsak Amerikában, a Cornell Egyetemen.

"Teljesült a legnagyobb vágyam: megengedhetjük magunknak, hogy a gyerekeim bármelyik iskolában tanulhatnak" - ezzel jelzi, mit jelent számára az igazi gazdagság. A családi költségvetés felét a gyerekek tanulmányai viszik el. "Megjegyzem, jó lenne, ha az ország is ilyen arányban költene az oktatásra a költségvetésből" - üzeni mindenkinek, akit illet.

A meggazdagodás útján szerencséjük volt: kezdettől szellemi termékek exportjából élt a Graphisoft. Ezért Bojár Gábornak soha nem kellett azt éreznie, hogy sanda szemmel nézik. Ahogy Rubik Ernőtől se irigylik, hogy milliomos lett a kockából. Ebből a jólétből jut olyan kedvtelésekre is, mint a vitorlázás az Adrián, sőt tavasszal a nyolctagú baráti társasága kibérelt egy katamaránt, és azzal hajókázott a Seychelle-szigeteken. De mielőtt hirtelen megnőne az irigyei száma, gyorsan tisztázzuk, ez fejenként 500 euróba került, ami 125 ezer forint, meg a repülőjegy. A közelmúltban pedig Tibetben jártak. "A gazdagság azt jelenti, hogy az életem színes, gazdag, és ehhez megvan az anyagi alapom."

Azért Bojár Gábort továbbra is legjobban az építészet és cége sorsa izgatja. Úgy gondolja, a mai építészetnek olyan nagy formagazdagságra van lehetősége, amire korábban nemigen volt példa. És nemcsak külföldön vannak olyan remek alkotások, mint például a Guggenheim Múzeum bilbaói épülete. Lelkesen beszél Horváth Zoltán ultramodern, hatezer négyzetméteres biotechnológiai központjáról, amelyet úgy alakított ki, hogy harmonikusan illik a XIX. századból való, a Graphisoft park szomszédságában álló óbudai gázgyár stílusához. Bojár Gábor egyetért azzal a koncepcióval, amely a régi gázgyár területén néhány múzeumot, lakást, egyetemet szeretne kialakítani. Erősen foglalkoztatja egy új egyetem gondolata is, ahol informatikusokat lehetne képezni. Úgy gondolja, olyasmit nem érdemes nálunk tanítani, amit Oxfordban vagy Cambridge-ben már régebben és jobban csinálnak. De informatikában Magyarország jó, és a Nobel-díjasok nevére lehet támaszkodni.

És mivel a szülőktől örökölt önbizalma töretlen, arra vágyik, hogy saját szakterületükön, építészeti szoftverükkel a világon az elsők legyenek.