Nagycsécs © Stiller Ákos

Tény, egyelőre mindenki találgat. Noha a tavaly nyári pátkai Molotov-koktélos támadás polgárőr elkövetői ellen éppen kedden emeltek vádat emberölés kísérlete miatt, a három legsúlyosabb ügyben a nyomozás eddig nem vezetett kézzelfogható eredményre. Pécsett kézigránát végzett a Csepó becenéven ismert Petrovics Zoltánnal és feleségével, s csak a véletlenen múlott, hogy nem haltak meg a házban lévő gyerekek is (HVG, 2008. november 29.). A HVG pécsi tudósítója szerint a baranyai rendőrök közül volt, aki ujjongva fogadta a gátlástalan helyi bűnözőnek tartott, háromszorosan börtönviselt, 37 éves férfi halálhírét, mondván, egy gonddal kevesebb. A borsodi Nagycsécsen (HVG, 2008. november 8.) és Alsózsolcán viszont nem az alvilág vagy legalábbis nem az „éjszakai élet” ismert figuráira lőttek, hanem a romatelepen mélyszegénységben élő, az eddigi adatok szerint véletlenszerűen kiválasztott emberekre, a tettes és az áldozat között az eddigiek szerint nincs kapocs. Az egyik verzió szerint például egy börtönből megrendelt figyelemelterelő akcióról van szó – egy hasonló támadásokkal vádolt elítélt próbálta így „bizonyítani”, nem ő volt korábban a tettes.

A HVG által megkérdezett aktív vagy visszavonult rendőri vezetők véleménye homlokegyenest eltérő. Egy korábbi életvédelmis nyomozó kizártnak tartja, hogy csak a bőrszín miatt lőttek volna agyon embereket, míg egy, az aktív szolgálattól már visszavonult bűnügyes tábornok majdnem biztosra veszi, hogy rasszista leszámolás történt. Nagycsécsen az eddigi információk szerint a felgyújtott házba viszonylag közelről, nagy szórású fegyverrel lőttek be, így ölve meg két, menekülni próbáló embert. Alsózsolcán jelentősebb távolságból, golyós puskával okoztak életveszélyes sérülést a saját háza teraszán egy fiatalembernek. De olyan eset is ismert, amikor kimondottan messziről, feltehetőleg távcsöves puskával tüzeltek.

Egyre erősödik a kölcsönös félelem – főként Észak-Magyarországon – a roma és a többségi lakosság közt. Nem hivatalos információk szerint a Miskolcon az utóbbi hónapokban ismertté vált rablások szinte minden elkövetője cigány volt, a roma közösségek pedig egyre inkább fenyegetve érzik magukat a paramilitáris szerveződésektől. Jellemző eset a gesztelyi, ahonnan romák kértek rendőri segítséget, mondván, egy fekete ruhás férfi fegyverrel mászkál a községben. Mire a rendőrség kiért, a helyi cigányok is összegyűltek a valóban fekete katonai gyakorlóruhát viselő gárdatag körül, akinél nem lőfegyver, hanem vipera, vagyis teleszkópos bot volt.

Miközben a rendőrség látványosan komolyan veszi a cigányok elleni támadások felderítését – külön nyomozócsoportot állítottak fel, magas, 10 millió forintos nyomravezetői díjat is kitűztek –, a kommunikáció feltűnően óvatos. A pécsi leszámolás után az első nyomozati cselekmények alapján gyorsan kijelentették, az adatok nem utalnak rasszista indítékra, ez azonban több roma közéleti személyiség tiltakozását váltotta ki. A túl korai cáfolatok azt az érzetet kelthetik, hogy a nyomozók nem veszik elég komolyan a romák félelmét, de az „elkiabálás” lejárathatja a jogvédőket is. Ilyen volt az emlékezetes Moszkva téri eset, amikor egy 15 éves roma fiút szúrtak le a buszon, aztán később kiderült, hogy a hasonló korú, Mortimer becenevű elkövető is cigánynak vallja magát.

A magyar hatóságokat – a rendőrség mellett ez a titkosszolgálatok sara is – láthatólag éppúgy meglepték és felkészületlenül érték az esetleg rasszista hátterű gyilkosságok, mint 2006-ban az utcai zavargások. Pedig a merényletek korántsem előzmény nélküliek. Már a kilencvenes évek végén több olyan eset volt, amikor vadászaton részt vevő rendőr, hivatásos – bár részeg – mezőőr úgy lőtt cigányokra, mintha nem is tekintené őket embernek. Bár nem bizonyítható, de valószínűsíthető, hogy több esetben, például egy 1998-as tunyogmatolcsi emberölésnél nem használtak volna fegyvert, ha „fehér” emberről gyanítják, hogy illegálisan gyűjtött tüzelőt vagy fogott halat.

Legkésőbb 2002-ben viszont az országos közvélemény előtt is nyilvánvalóvá kellett váljon, hogy igenis fenyeget a romaellenes atrocitások veszélye, amit ráadásul a helyi hatóságok is támogatnak, vagy legalábbis szemet hunynak fölötte. Ekkor akadályozta meg a Paks melletti Németkér lakosságának egy része, hogy egy volt állami gondozott cigány fiatalember várandós feleségével és kisgyerekével beköltözhessen a településen vett házába (HVG, 2002. október 5.), úgy, hogy lakhatatlanná tették az épületet. A község MIÉP-es alpolgármestere, Bakos Batu az ezt követő falugyűlésen, a paksi rendőrkapitány jelenlétében javasolta, a lakosság állítsa azt, a rongálást csupa 14 év alatti, életkora miatt nem büntethető gyerek követte el. A rendőrkapitány nem szólalt fel, hogy ez hamis tanúzásra felbujtás, s végül a házbontás miatti eljárás is nemzeti, etnikai csoport tagja elleni erőszakból rongálássá szelídült (s próbára bocsátással zárult), mondván, a pusztításban részt vevőket nem cigányellenes indulatok vezették, hanem csak „antiszociális elemektől” való félelem. A következő polgármester-választást Bakos nyerte meg.

FAHIDI GERGELY