A szomszédom, Lars negyvenes évei közepén járó tanár, aki olyan laza, mint egy fele ennyi idős srác. Lars látszólag „teljes munkaidőben” dolgozik, de minden áldott nap valamikor reggel 9 és délután 3 között elmegy egy nagyot futni, ha esik, ha fúj, és nyújtás után még megajándékozza magát egy cigarettával is. Ezt onnan tudom, hogy az utcára néző szobánkban áll a dolgozóasztalom, és én is azt bámulom nap mint nap, hogy nyüzsög a világ és Lars. Szereti a munkáját, és úgy tűnik, rendben van nála a munkamagánélet egyensúlya.

Amikor a szomszédjába költöztünk, azt hittem, hogy Lars kirívó eset. De aztán megismertem Madst és Mettét, akik a mellettünk lévő házban laknak. Mindkettőjüknek olyan munkája van, amit nagyon szeretnek, és ami rendkívül megterhelő is tud lenni. Mégis… most, egy keddi napon, délelőtt 10:30-kor mindketten otthon vannak; épp most jöttek haza a páros jógaórájukról. Mads vidáman integet nekem a kerítés mögül, és elmeséli, hogy elkezdett egy esti salsatanfolyamot. Három gyerekük van, élénk társasági életet élnek, és olyan a munkájuk, amibe bármely más országban bele lehetne rokkanni, mégis úgy tűnik, másból sem áll az életük, mint kerti sütögetésből és bokornyírásból. Hát ez a munka-magánélet egyensúlya dán módra, ez az arbejdsglaede.

A borzasztóan magas adók miatt a dánok többségét nem a pénz motiválja, ezért olyan munkát választanak, amit tényleg szeretnek. Bár a hivatalos munkahét harminchét óra, a friss OECD-adatok azt mutatják, hogy egy átlag dán csak harminchárom órát dolgozik egy héten. A dán „szabadságtörvény” (mindenki kedvenc törvénye) évi öt hét fizetett szabadságot biztosít az alkalmazottaknak, és további végtelen számú szabadnap jár például piros betűs ünnepekre, tanulmányi szünetre, nemzeti ünnepekre és nagyjából bármilyen kedves dologra, ami csak a dánok eszébe jut. Ez utóbbiból is van legalább tizenhárom, például olyan átlátszó apropóból, mint az „általános imanap” (ez annyit tesz, hogy mindenféle, nem definiált imádkozásra), úgyhogy a dánok néhány hetente nyugodtan kihagyhatnak egy-egy napot.

A munkahely általában kellemes hely, a hierarchia jelenléte minimális, mindenki együtt, partnerként dolgozik a közös cél érdekében. Skandináviát még ma is nagyrészt Jante törvénye irányítja – az élet tíz alapszabálya, amint azt a dán-norvég szerző, Aksel Sandemose 1933-as, Ett flykting krysser sit spor (A menekült, aki átlépi saját nyomát) című regényében leírta. Az elsőt nagyjából úgy lehetne lefordítani, hogy „ne gondold, hogy különleges vagy”, a többi kilenc pedig tulajdonképpen az elsőt igyekszik beleverni a fejedbe különböző megközelítésben, remélve, hogy mire eljutsz a tizedikig, kétséged sem marad afelől, hogy az egyéni sikerrel kapcsolatos tévhitek sértik a skandinávok szocialista elveit, és a hencegés egyenértékű bűn a gyilkossággal.

A hierarchia hiánya már az iskolában is jellemző, ahol a diákok tegezik a tanárokat, egyenrangúként beszélnek és bátran vitába szállnak velük. Dániában nagyon népszerű a konszenzus, és mindenkit meghallgatnak. Ez azt eredményezi, hogy a legtöbb dolgozó kompetensnek érzi magát, és fontos számára a döntések következménye. Nagyfokú önállóságot kapnak a feladataikban. Ha rendesen elvégzik a munkájukat, nem nagyon foglalkoznak vele, hogyan, hol és mikor csinálják (így lehet délelőtt jógázni és délután frizbizni).

A dán munkahelyekre nem jellemző az a fajta stréberség, mint másutt, ha valaki este 7-ig dolgozik, előbb kap kioktatást a hatékonyságról és az időbeosztásról, mint vállveregetést. Úgyhogy délután 4-kor mindenki kikapcsolja a számítógépét és hazamegy. Persze így is van munkahelyi stressz – de ennek főleg az az oka, hogy a dánokat annyira hozzászoktatták az arbejdsglaede-hoz, hogy elvárják, hogy a munka rugalmas, kielégítő és élvezetes legyen.

hvgkonyvek.hu

Dánia világhírű jóléti állama kellően kényelmes biztonsági hálót nyújt arra az esetre is, ha rosszul alakulnak a dolgok – úgyhogy az sem a világvége, ha valaki elveszíti az állását. A munkanélküli-biztosítás azt jelenti, hogy sok dolgozó az eredeti fizetése 90 százalékát kapja két évig – úgyhogy a legtöbb dán tudja, hogy nem lesz baj, ha egy ideig nem dolgozik. Ez is hozzátartozik a dán „flexicurity” (a flexible és security, rugalmas és biztonságos szavak keveréke) modellhez, ami azt jelenti, hogy a vállalatoknak viszonylag könnyű leépíteni a munkásokat, de a kormány bőkezű munkanélkülisegélyt nyújt számukra, valamint átképzési programokat is finanszíroz. Ha pedig valaki nem fél attól, hogy kirúgják vagy nélkülözni fog, elképesztő, mennyivel merészebb lesz.

Dánia rendre a munkahelyi boldogságfelmérések élén végez. 2016-ban a globális munkaerő boldogság indexe szerint Dánia volt a legjobb ország a dolgozók elégedettsége szempontjából. A munkavállalók elégedettségét vizsgálták, hogy mennyire ajánlanák jelenlegi munkaadójukat, és hogy mekkora valószínűséggel váltanának munkahelyet a közeljövőben. Az Aalborgi Egyetem kutatása kimutatta, hogy a dánok 70 százaléka „egyetért, vagy inkább egyetért” azzal az állítással, hogy tovább dolgoznának akkor is, ha nem lenne szükségük pénzre.

Az élvezetes munkának és a hasznos játéknak ez a keveréke, valamint a mögötte álló infrastruktúra és kultúra teszi lehetővé, hogy Dánia mindig a boldogságfelmérések élén végezzen. Ez a jó élet egy egészen más, vállaltan eudaimonikus megközelítése – de működik.

A fenti cikk Helen Russell Boldogságatlasz című könyvének szerkesztett részlete.

Állandóan gürcöl, nincs ideje magára, és még csak nem is élvezi a munkát? Helen Russell – az Egy év a világ legboldogabb országában szerzője – új könyvében feltárja 30 nemzet boldogságreceptjét, és segít megtalálni a legmegfelelőbbet az örömteli mindennapokhoz. A Boldogságatlaszt itt rendelheti meg kedvezménnyel.