Vizsgáljuk meg, miért nem oldja meg a problémánkat az a módszer, amely oly népszerű a figyelemelterelés-függőség kezelésére: ez a digitális detox (avagy internetes szombat). Alapvetően annyit jelent, hogy rendszeres időközönként – jellemzően heti egy napra – lekapcsolódunk a hálózatokról. Nem tudni pontosan, ki vezette be először a digitális detox fogalmát, de az ötlet népszerűsítését gyakran William Powers újságírónak tulajdonítják, aki 2010-ben Hamlet’s BlackBerry címmel megjelent, a technológiáról és az emberi boldogságról szóló elmélkedésében pártolta ezt a gyakorlatot.

A figyelemelterelés problémájával kapcsolatos tanácsok nagy része ezt az általános sablont követi. Egyesek évente egy-két hónapot is szánnak arra, hogy kiszabaduljanak kötelékeikből, mások Powers tanácsát követve heti egy nap szünetet tartanak, megint mások mindennap egy-két órát szánnak ugyanerre a célra.

E tanácsoknak van némi hasznuk, de ha megértjük, hogy a figyelemelterelés problémájának az agy programozásához van köze, és ebből a szempontból kezdjük vizsgálni, máris világossá válik, hogy a digitális detox önmagában nem tudja meggyógyítani a szétszórt agyat. Ha csak a hét egy napján étkezünk egészségesen, aligha fogyunk le, hiszen javarészt még mindig torkoskodunk. Hasonlóképp, ha csak heti egy napon próbálunk ellenállni a figyelemelterelésnek, aligha tudjuk csökkenteni az agyunk ingerek utáni vágyát, hiszen javarészt még mindig engedünk nekik.

Alternatív javaslat a digitális detoxra

Ahelyett, hogy időnként szünetet iktatnánk be a figyelemelterelésbe, hogy koncentrálni tudjunk, inkább iktassunk be szünetet az összpontosításba, hogy engedhessünk a figyelemelterelésnek. Konkrétabban: fogadjuk el azt az egyszerűsítő feltételezést, hogy az internetezés egyet jelent a figyelemelterelő ingerek keresésével. (Természetesen lehet az internetet koncentráltan és elmélyülten is használni, de egy figyelemelterelés-függő számára ez nehéz feladat.) Hasonlóképpen, vegyük úgy, hogy az internet nélkül végzett munka a koncentráltabb munkavégzés szinonimája.

Most, hogy kialakítottuk ezeket a nagyjábóli kategóriákat, lássuk, miben áll a stratégiánk! Előre ütemezzük be, hogy mikor használjuk az internetet, és ezeken az időpontokon kívül teljes mértékben kerüljük el. Javaslom, hogy tartsunk egy jegyzettömböt a számítógép mellett. Ezen a jegyzettömbön rögzítsük, hogy mikor használhatjuk a netet legközelebb. Amíg nem érkezik el az adott időpont, addig semmiféle hálózati kapcsolat nem megengedett – bármennyire csábító is.

E stratégia alapgondolata, hogy a figyelemelterelő szolgáltatás használata önmagában még nem csökkenti az agy koncentrálóképességét. De azzal, hogy az unalom vagy a kognitív kihívás legkisebb jelére is az alacsony ingert jelentő, de magas értékű tevékenységről állandóan magas ingert jelentő, ám alacsony értékű tevékenységre váltunk, arra tanítjuk az agyunkat, hogy soha ne tolerálja az újdonság hiányát. Ez az állandó váltogatás felfogható úgy is, mint ami gyengíti a figyelmünkért versengő számtalan forrás rendszerezéséért felelős, mentális izmainkat.

Az internethasználat (és ezáltal a figyelemelterelő ingerek) elkülönítésével minimálisra szorítjuk azoknak az alkalmaknak a számát, amikor engedünk a figyelemelterelésnek, és ezzel hozzájárulunk, hogy ezek a figyelemválasztó izmok megerősödjenek. Ha például a következő internetezési blokkot a mostantól számított harmincadik percre időzítettük, de ez idő alatt unatkozni kezdünk, és vágynánk a figyelemelterelésre, akkor a következő harmincpercnyi ellenállás maga egy összpontosítási gyakorlat lesz. Az egész napos ütemezett figyelemelterelés így egy egész napos mentális tréninggé válik.

A stratégia akkor is működik, ha a munkánk sok nethasználatot igényel

HVG Könyvek

Ha mindennap órákat kell online töltenünk, vagy gyorsan kell válaszolnunk az e-mailekre, az is rendben van: ez egyszerűen azt jelenti, hogy több lesz az internetes blokk a napirendünkben, mint azoknak, akiknek a munkájuk kevesebb netezést és kapcsolattartást igényel. Az internetes blokkok száma vagy időtartama közel sem annyira fontos, mint annak biztosítása, hogy az offline blokkokat soha semmi ne zavarja meg.

Tegyük fel például, hogy két megbeszélés között van két óránk, amikor tizenöt percenként kell e-maileket olvasnunk. Mondjuk, hogy ez a feladat átlagosan öt percet vesz igénybe. Így aztán elegendő, ha ebben a kétórás időszakban tizenöt percenként ütemezünk be egy internetes blokkot, a fennmaradó időt pedig offline blokkokra szánjuk.

Vagyis ebben a példában a kétórás időszakból csaknem kilencven percet töltünk offline állapotban, aktívan ellenállva a figyelemelterelő ingereknek. Ez összpontosítási tréninget jelent, amelyet anélkül sikerül teljesíteni, hogy túl sok elérhetőséget kellene feláldozni.

A fenti cikk Cal Newport Elmélyült munka című könyvének szerkesztett részlete.

Hogyan érhetünk el sikereket összpontosítással egy szétszórt világban? Miként szakadhatunk el a közösségi médiától? Hogyan szerezzük vissza a kontrollt időnk és figyelmünk felett? A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.