Az embernek rendre, logikára, biztonságra van szüksége az univerzum anarchiájában és ijesztő esetlegességében. Állatokat, szántóvetőket látunk bele a csillagokba, pedig nincs ott semmi ilyesmi. Az őseink, akárcsak mi, rendszert akartak vinni mindabba, amit nem értettek, ezért isteneket, szellemeket találtak ki. Az evolúciós ösztönök arra sarkallták az embereket, hogy a babona, a mesemondás segítségével emelkedjenek felül létük elviselhetetlen könnyűségén, és azon túl. Megkopogtatták a fákat, hogy felébresszék az erdő szellemeit, óvják meg őket, amíg átkelnek a rengetegen − és ma is kopogunk a fán, hogy szerencsénk legyen.

Ahogy a civilizációk fejlődtek, az írás és a nyelv is fejlődött, az emlékek között megőrzött eseményeket és az ősök tetteit pedig elválaszthatatlanul átszőtték az adott kor uralkodó hiedelmei és mítoszai. A tábortűzi történetmesélésekkor szeretjük a túlzásokat, és miközben magunk mögött hagytuk a síkságokat és a barlangokat, ahol a létezésünk időtartamának több mint 95%-a alatt az emberi faj élt, a mesék szeretete megmaradt.

Iliász és Odüsszeia - szájhagyomány és rituálék keveréke

A bronzkorban zajlott trójai háború története alighanem valós eseményeken alapszik, de miután a sztori a mesemondók kezébe került, szenzációs eseménnyé nagyították. Az ókori történelmet a propagandisták írták. Az Iliászt és az Odüsszeiát Homérosznak tulajdonítják, aki talán nem is létezett − mindkét mű a szájhagyomány és rituálék terméke, amelyeket költők generációi adtak tovább egymásnak. A történeteket alakították, átgyúrták, csiszolták, végül az eposzt az i. e. 7. században írták le. Homérosz munkáiból csöpög a nosztalgia az elveszett világ iránt, ahol a hatalmas istenek és a bátor hősök nagy tetteket vittek végbe, ahol a kölykök még nem pazarolták az idejüket arra, hogy állandóan a „viasztableteiket” bámulják.

Az Iliász és az Odüsszeia nem vallási szöveg, és nem is történelmi. Részben a szórakoztatást szolgálták, de emellett a letűnt aranykorból vett példákon keresztül lefektették a hősiesség és viselkedés közös értékeit és alapelveit. A Homérosznak tulajdonított alkotások minden szempontból monumentálisak. Az európai irodalom és a nyugati gondolkodás alapjai, egyben velük kezdődött a történelemhamisítás. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy az ókori görögökben volt annyi becsület, hogy megpróbálták orvosolni a problémát.

"A történelem atyja" vagy "a hazugságok atyja"?

null

Az i. e. 485 körül született Hérodotoszt gyakran nevezik „a történelem atyjának”, és általánosan elfogadott tény, hogy ő próbálta meg elsőként tudományos szigorúsággal tanulmányozni a múltat. Miután művének a „tudakozódás” jelentésű görög Hisztoriai címet adta, megalkotta a terminus használatát is. Maga a mű, amelyet később kilenc kötetre osztottak, 150 év eseményeit és konfliktusait vizsgálta, amelyek a görög−perzsa háborúban csúcsosodtak ki, és i. e. 479-ben a perzsák vereségéhez vezettek a plataiai csatában. Hérodotosz alkotása a korai athéni irodalom és tudomány mesterműve, de ahogy a történet ide-oda hullámzik a Földközi-tenger térségében és a Közel-Keleten, sokkal többé válik. Útirajz, kalandregény, pletyka, szex, erőszak, gasztroújságírás − és néhány szaftos bosszú története.

Némelyik anekdotikus részlet kifejezetten szívderítő. Az 1. könyv 133. bekezdésében Hérodotosz azt állítja, a perzsák minden döntést kétszer hoztak meg: „Ittas állapotukban a legkomolyabb ügyekről szoktak tanácskozni, s amit tanácskozás közben elfogadtak, azt másnap józan állapotban terjeszti elő a házigazda, akinél épp tanácskoztak. Ha azután józan állapotukban is tetszik, elfogadják, de ha nem, elvetik.” Hogy a perzsa demokrácia valóban így működött volna, azt nem tudhatjuk, mivel Hérodotosz némelyik kijelentése úgy hangzik, mintha egy hatvanas évekbeli hobó beszélne, aki jól beszívott afgán hasisból, és olyasmiket mondana, amiket egy másik csontrészeg hippitől hallott egy hegyoldali jurtában.

Hérodotosz sokat beszél kígyókról. Léteznek repülő kígyók, olyanok, amelyek lovakat esznek, és amelyeknek szarva van. Azt állítja, hogy Egyiptomban főnixek élnek, Perzsiában aranyásó óriás hangyák, és szexis sellők − a szkíták ősei −, akik őrült, pszichedelikus eksztázisban törnek ki, valahányszor meghal valaki. Elmeséli egy Arión nevű költő-dalnok izgalmas történetét, akit delfinek mentettek meg, miután komisz kalózok elrabolták, egy másik történetben pedig egy nő vizeletével adják vissza a vak király látását.

A kortársak sokat csúfolták Hérodotoszt ezekért a homéroszi vonásokért, és amiért túlságosan is nagy jelentőséget tulajdonított a jósok jövendöléseinek és az isteni közbeavatkozásnak. A korai európai színjátszás fontos alakja, Arisztophanész, a nagyszerű vígjátékíró kíméletlenül kifigurázta Hérodotoszt, és 400 évvel a halála után Plutarkhosz is belegyalogolt „Hérodotosz rosszindulata” című esszéjében. Ebben felületes kutatással, befolyásolhatósággal, és a perzsák iránti nyilvánvaló elfogultsággal vádolta a szerzőt. Az azóta eltelt századokban sokan kárhoztatták és védelmezték, és Plutarkhosz sikeresen ráragasztotta „a hazugságok atyja” jelzőt, még ha nem is teljesen igazságosan.

"Nem tisztem meggyőződni róla…"

Furcsaságai dacára Hérodotosz készséggel elismerte munkája kétes hitelességét: „Nem tisztem meggyőződni róla… nekem így mesélték” − írta. Úgy tűnik, még a legvadabb állításai mélyén is volt valami apró valóságmag − vegyük például az óriási, aranyásó hangyákat. 1984-ben egy francia etnológus, Michel Peissel felfedezte, hogy bár „óriás hangyák” nem léteztek, a Dansar-fennsíkon, amely a mai Pakisztánban az Indus-folyó felső részének felel meg, éltek hatalmas mormoták, amelyek valóban ástak ki aranyat, miközben az üregüket készítették. Talán Hérodotosz fordítói a mormotát jelentő kifejezést „óriási hegyi hangyának” értették, mert úgy tűnik, perzsául a két szó majdnem ugyanúgy hangzik.

Hasonlóan: a szkíták „varázsgőze”, amitől kidőltek és begőzöltek, nyilvánvalóan a jó öreg fű volt. Erős régészeti bizonyítékok támasztják alá a beszámolót, amely szerint a szkíták kenderkupacokat használtak a betépésre, alighanem a temetési rítus részeként − vagy legalábbis arra fogták. Az archeológia Hérodotosz Egyiptomról írt sorait is alátámasztotta. A szerző hosszasan ecsetelte a Níluson közlekedő, szokatlan alakú hajókat, de a vízi járműveket leíró 23 sorát a tudósok hosszú időn keresztül a fantáziája szüleményének tartották. Ám 2019-ben egy búvár Tonisz-Hérakleion elsüllyedt kikötőjénél talált egy csodálatos állapotban fennmaradt hajót, ami tökéletesen megfelelt a leírásnak.

Hérodotosz volt az első „társadalomtörténész”, akit épp annyira érdekeltek az egyszerű emberek szokásai, viselt dolgai és pletykái, mint a háborúk és a nagy események. Épp ezért Hérodotosz örökségére sokszor legyintenek a tudósok, miközben majdnem kortársa, Thuküdidész athéni történész nagy népszerűségnek örvend a körükben. Hérodotosz nem tudott ellenállni a mese csábításának; Thuküdidész viszont kérlelhetetlenül kereste az igazságot.

A fenti cikk Otto English Hamisított történelem című könyvének szerkesztett részlete. Könyvében Otto English újságíró a történelem kisebb-nagyobb hazugságait vizsgálja meg, hogy megmutassa, miként manipulálják a jelenünket a múlt koholmányai. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.