Ha észre akarjuk venni a jövőre utaló jeleket, máshogy kell szemlélnünk a minket körülvevő világot, hogy észrevegyük azokat a furcsaságokat, amelyeket mások nem. Folyamatosan kutatnunk kell olyan dolgok után, amelyekkel korábban nem találkoztunk. Amelyekre azt mondjuk: „Nahát, ez furcsa!”, vagy „Hmm… vajon ez miért történik?”.

Én furalátásnak hívom. Nem azok az emberek, információk és ötletek vonzanak, amelyek megfelelnek az elvárásainknak, hanem egyre inkább azok a dolgok érdekelnek, amelyek ellentmondanak a feltevéseinknek, szokatlanok vagy meglepőek, és emiatt elsőre nehezen érthetők vagy nyugtalanítók lehetnek. A furalátás az előrelátás előzménye. Ahhoz, hogy jobban előre tudjuk jelezni, mi fog történni, vagy meglássuk, minek kellene történnie a jövőben, először a jeleket kell észrevennünk. A jövőkutatók különösen a jelek egy bizonyos csoportjára figyelnek oda – ezek pedig a változásra utaló jelek.

A változás lehet apró is

A változásra utaló jel konkrét példa arra, miben lehetne egy nap más a világ. A változás lehet apró is, amely csak egyetlen városban, egyetlen iskolában, egyetlen cégnél vagy egyetlen ember életében következik be. A lényeg, hogy valóságos. Nem pusztán elméleti lehetőség. Éppen most történik, és bizonyítja, hogy az átalakulás lehetséges.

A változás jeleit megtalálhatjuk a hírekben, a közösségi médiában, tudományos folyóiratokban, TEDx-előadásokban, podcastokban és tüntetéseken. Megjelennek mindenütt, ahol új ötleteket osztanak meg, és meglepő eseményeket dokumentálnak. Most rögtön rájuk is kereshetünk az interneten, csak be kell írnunk, hogy „a [bármi] jövője”. (Válasszunk valami vicceset – egy hobbit, egy sportágat vagy a kedvenc ételünket. Épp most kerestem rá arra, hogy „a torta jövője”, és egészen elképedtem. Találtam egy tervet, amely szerint az első, Marson született kisbaba köszöntésére „galaktikus tortát” készítenének „ehető gélkockákból”, egy 3D-s ételnyomtatóba betáplált földi recept alapján.)

Fontos, hogy nem általános tendenciákat keresünk, amilyen például a mesterséges intelligencia térnyerése, vagy a fiatalok vallásosságának csökkenése. Élénk, részletes, konkrét példák után kutatunk, legyen szó innovációról, valamilyen változásról vagy találmányról – amilyen például a Mindrar nevű, 180 centiméter magas, alumíniumból készült, emberszerű robotpap, „aki” egy négyszáz éves japán buddhista templomban prédikál, hogy felkeltse a fiatalok érdeklődését a vallás tanai iránt. Na, ez egy jel, mind a mesterséges intelligencia, mind a vallás jövőjére vonatkozóan.

Mire utal a drónmentes zóna felirat?

Tapasztalatom szerint azok a legnagyobb hatású és legelgondolkodtatóbb jelek, amelyekkel saját közösségünkben vagy saját életünkben találkozunk. Hadd meséljek egy történetet a változás egy jeléről, amelyet öt évvel ezelőtt egy helyi parkban vettem észre – és arról, miért van a mai napig hatással a gondolkodásomra és cselekedeteimre!

Épp kora reggeli sétára indultam a férjemmel a Point Pinole Regionális Partszakaszon, amikor észrevettem egy „drónmentes zóna” feliratú táblát a bejáratnál. A tiltást jelző szokásos piros, áthúzott körben egy kis méretű, vezető nélküli légi jármű rajza volt látható. – Ez új, nem? – kérdeztem a férjemet, aki megerősítette, hogy tényleg nem láttunk még ilyen táblát. – Nahát! Már olyan sokan reptetnek drónt, hogy szabályt kellett alkotni róla?

Jövőkutató agyammal a fatörzsre erősített táblában egy lehetséges fordulópontot láttam. Változást jelzett: míg korábban a drónok újdonságnak számítottak, amelyeket csak a műszaki érzékkel megáldott kevesek használtak, immár annyira hétköznapivá váltak, hogy táblát kellett róluk kifüggeszteni a helyi parkban. Furalátásom működésbe lépett, és felébredt bennem a kíváncsiság. A drónok immár a normális élethez tartoznak? Fel kell készülnöm egy olyan világra, amely tele van velük – ahol talán annyira elterjedtek, mint az autók vagy a mobiltelefonok?

A férjemmel összegyűjtöttük a lehetséges okokat, hogy vajon miért tiltották be a drónokat a parkban. Vajon mert idegesítően zümmögnek? Talán a zajszennyezés miatt tiltották be a reptetésüket? Vagy a vizuális szennyezést akarták elkerülni? Esetleg a személyiségi jogok védelmét szolgálta a korlátozás?

Minél többet beszélgettünk, annál több kérdés merült fel bennem: Hogyan lehet betartatni a dróntilalmat? Ki figyelné a légteret, és hogyan találnák meg a drón irányítóját, aki akár tíz kilométerre is lehet? Ha drónt látok, szólnom kell valakinek? Kinek kell jelentenem az esetet? Jut eszembe, megvitatják-e a drónreptetés szabályozását a közvéleménnyel, és van-e az embereknek lehetőségük beleszólni?

Erős és gyenge jelek

HVG Könyvek

A cél nem az, hogy megjósoljuk, milyen lesz a jövő, hanem az, hogy egymás után tegyük fel a kérdéseket arról, milyen lehet. Egy jel lehet gyenge – amikor csak egy példát találunk. De lehet erős is – amikor minél tovább vizsgálódunk, annál több példát látunk a változásra.

Tudni akartam, a drónok esetében mi a helyzet, ezért még aznap képkeresést futtattam az interneten a „drónmentes zóna” kifejezéssel. Megtudtam, hogy világszerte megjelentek már hasonló táblák. Nem gyenge jellel álltunk tehát szemben, hanem erőssel.

De egészen pontosan mi változott? Az emberek új módon használtak egy technológiát. Az újfajta viselkedés új potenciális ártalmakkal járt, mint például vizuális és zajszennyezés; új veszélyekkel, amilyen mondjuk a személyiségi jogok sérülése; és új lehetőségekkel, mint például a valóság légi felvételeken történő dokumentálása. A hatóságok ezért új szabályokkal álltak elő. Mindezek a változások arra utaltak, hogy fordulópont közeledik – csak az nem volt még világos, hogy milyen irányba fogunk fordulni.

Annyi bizonyos volt, hogy a drónok közterületi alkalmazásával kapcsolatban a bizonytalanság és nyugtalanság időszaka következik. Mikor korlátozzuk, és mikor engedjük? Épp ez a bizonytalanság és nyugtalanság az, amitől a változások kezdete olyan érdekes. Ahol bizonytalanság van, ott még bele lehet szólni, hogy mi következzen ezután. Ahol nyugtalanság van, megvizsgálhatjuk, mitől félünk – és eldönthetjük, hogy hallgatunk a félelmünkre, vagy leküzdjük.

A fenti cikk Jane McGonigal Elképzelhető című könyvének szerkesztett részlete.

Miért érdemes a jövőről kreatívabban és optimistábban gondolkodni? Milyen készségek elsajátításával leszünk képesek irányítani a jövőnket? Hogyan reagálhatunk rugalmasabban egy világjárvány vagy egy háború idején? Jane McGonigal könyvében a pszichológia és a neurológia kutatásaira támaszkodva mutatja be, miként képezhetjük az elménket, hogy félelem nélkül valósítsunk meg egy olyan világot, amelynek lehetőségeit még elképzelni sem tudjuk. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.