A mindfulness a tudatos jelenlét gyakorlása, kidolgozója, Jon Kabat-Zinn szerint azt jelenti, hogy figyelmünket szándékosan a jelen pillanatra irányítjuk, méghozzá ítélkezés nélkül. A tudatos jelenlét első összetevője a célzott fókuszú szándékos figyelem, amely tanulható.
A súlyos traumát átélt emberek gyakran reflexszerűen követik a traumára emlékeztető ingereket a környezetükben (hangokat, szagokat, képeket stb.). Gyakorlással megtanulhatják akaratlagosan olyan dolgokra irányítani a figyelmüket, amelyek segítenek saját stabilitásuk elérésében.
A jelen pillanat tudatosabb megélése, az „itt és most”-ban létezés segíti megkülönböztetni a múlt (trauma) és a jelen élményeit, mert a traumát elszenvedetteket gyakran a jelenben is a múlt zsigeri érzései öntik el. Az ítélkezésmentes figyelem pedig abban segít, hogy kíváncsisággal és elfogadással forduljunk élményeink felé, egyfajta „az van, ami van” attitűddel.
A mindfulness bizonyítottan növeli a traumatizáltak önszabályozását, testtudatosságát és érzelemszabályozását. A tudatos jelenlét megerősíti a megfigyelő ént, és ezzel együtt a kettős tudatra való képességet, a többféle nézőpont egyszerre történő fenntartásának képességét, amely fontos a traumatúlélők számára.
A tudatos jelenlét segíti a finom testi érzetek tudatosítását is. Akkor van esélyünk életünk irányítására, ha tudatában vagyunk belső és külső környezetünk állandó változásainak. Ám ehhez szükséges, hogy agyunk mediális prefrontális kérge pontosan detektálja, hogy valójában mi is zajlik bennünk.
A mindfulness gyakorlása (valamint a meditáció, az imagináció, a módosult tudatállapot) kulcsfontosságú a traumából való felépüléshez, mivel megerősíti a mediális prefrontális kérgünket. A trauma ismételt újrajátszása miatt a traumatizáltak teste gyakran a jelenben is indokolatlanul veszélyt jelez, amiért az amygdala-hippokampusz-prefrontális kéreg összehangolt működésének hiánya felelős.
L. Stipkovits Erika – Még közelebb önmagunkhoz
HVG Könyvek
Az amygdala érzelmi jelentést rendel az érzékszervek által közvetített információkhoz, ahhoz, amit látunk, hallunk, szagolunk, tapintunk, ízlelünk. A hippokampusz konstatálja egy esemény időbeli lefutását, hogy a múltban vagy a jelenben játszódik. A prefrontális kéreg pedig tisztánlátást biztosít, hogy megérthessük, pontosan mi történik velünk, körülöttünk, és erre hatékonyan reagáljunk.
Az összehangolt agyi működés hiánya okozza, hogy a súlyosan traumatizáltak a legtöbbször félreértelmezik a külvilág ingereit, a jelen érzések realitását keverik a múlttal, és nehezen látják meg, hogy egy helyzetben mi a legjobb lépés számukra.
A páciensek előbb-utóbb a mindfulness gyakorlása során is szembekerülnek a traumatikus ingerekkel. Kulcsfontosságú, hogy egy idő után megtanulják megfigyelni és elviselni ezeket az ingereket.
Jon Kabat-Zinn szerint a mindfulness, az éber figyelem nézőpontjából semmit sem kell megjavítani, erőfeszítéssel megváltoztatni vagy eltüntetni. A személyre szabott iránymutatással kísért testi önmegfigyelés, a megnövekedett testtudatosság sokat segíthet a pácienseknek, hogy megtapasztalják testi érzeteik folyton változó természetét, és megtanuljanak együtt maradni azzal, amitől hosszú idő óta rettegtek, a rémisztővel, a feldolgozhatatlannal, és képesek legyenek nem túlreagálni, hanem mindig a helyzetnek megfelelően válaszolni a velük történtekre.
A fenti cikk L. Stipkovits Erika Még közelebb önmagunkhoz című könyvének szerkesztett részlete. A könyvet itt vásárolhatja meg kedvezménnyel.
