© Műértő

A cseh kormányfő, a külügyminiszter és az európai integrációért felelős miniszterelnök-helyettes bátor lépésre szánták el magukat, amikor pályázat nélkül két képzőművészt szólítottak fel az Európa Tanács átriumába elhelyezendő alkotás megvalósítására. Jirí David és David Cerny személye garancia volt a nonkonform mű megszületésére, és arra is, hogy munkájuk komoly hullámokat verhet. A versenyből Cerny került ki győztesen, akit a cseh közegben legalább annyian tisztelnek, mint ahányan megvetnek.

Mivel a két fenegyerek, a művészi szabadság két jeles szószólója állami megbízás reményében indult a megmérettetésen, a győztes műve az idősebb és a középgeneráció számára a rosszan csengő „hivatalos művészet” kategóriájába került. Új helyzet ez Cerny számára is, aki eddig mindig csak a saját bőrét vitte a vásárra, s következetesen kiállt konfrontatív akciói mellett. Már művésznövendékként rózsaszínre festette a felszabadulási emlékmű szovjet tankját Prága belvárosában. A fiatal cseh művészek legnagyobb elismerését, a Chalupecky-díjat kompromisszumot nem ismerő magatartása miatt a Nemzeti Galéria helyett csak az utcán vehette át Havel elnöktől. Sokak rosszallását váltotta ki 1999-ben a Ló (Műértő, 2008. február), a cseh társadalom önámító nemzettudatát pellengére állító műve, amely a Szent Vencel-szobrot értelmezte újra tiszteletlenül. A Nemzeti Színház homlokzatára szánt projektje (A nemzet önmagának, önmagáért) nem valósulhatott meg, mivel a nemzetieskedést maszturbációként jelenítette meg. Ezek után csalódás lett volna, ha Cerny brüsszeli műve feledésbe merül.

CZ

Az Entropa Cerny eddigi művei sorába illeszkedik. A kilencvenes évek elején kezdte alkalmazni a tárgyak monumentális felnagyítását, amit az eredeti funkció ironizálásával toldott meg. Így került művészetébe a fröccsöntött műanyag játékfigura. A gyermekek hőseit azonban a felnőttek ikonjai (Jézus, a rocksztár, a képzőművész) váltották fel, az eredetinél többszörösen felnagyítva. Az Entropa 8 tonnás szerkezete ugyanezt a tömegterméket idézi, rajta az EU-tagállamok szanaszét, kaotikusan vannak elhelyezve, arra várva, hogy a megfelelő geográfiai besorolás következzen. Ám a rendezetlenség rövid szemlélődés után másodlagossá válik, és az államok belső és szomszédsági traumái, a büszke nemzeti önkép parabolái kerülnek előtérbe. A nemzeti megmérettetés többekkel elfeledteti, hogy a (talán nem egyedül) Cerny által elvárt európaiság és az országot jogosan megillető hely csak a nemzeti önimádat felismerése árán érhető el. Kevés vagy sok a mű üzenete? A tartalom egyszerű, ám a legmegfelelőbb helyszínre került, és úgy, hogy senkit sem hagy közömbösen. Kiprovokálja a reakciót; a kormányoktól, a miniszterektől, az ellenzéktől és az országok polgáraitól is. Mindezt egy fikció teszi teljesebbé, hiszen (az eredeti tervtől eltérően) nem a tagállamok egy-egy alkotója állít görbe tükröt saját országának; a művésznevek és életrajzok kitaláltak (Tomás Pospiszyl munkái). Az országok megjelenítése a kollektív sztereotípiákat és Cerny személyes, gyerekkori traumáit tárja fel (például Bulgáriát „pottyantós” illemhelyként, Szlovákiát magyar trikolórral átkötött szalámiként ábrázolta).

Felülemelkedés, káröröm, bírálat és szégyenérzet vegyesen előfordult a reakciók sorában, és ismét a művészet szabadsága került a viták fókuszába. Az Entropa esete megint igazolta, hogy az európai politikai elit idegenkedik a kortárs művészet aktivista produkcióitól, és maradi a művészetszemlélete. Az európai nemzetek nacionalizmusát mi sem bizonyítja jobban, hogy ugyanazok örülnek a szomszéd kritikus ábrázolásának, akik odahaza nem tűrnék meg Cerny fejtetőre állított lovas szobrát mondjuk Szent Istvánnal vagy Svatoplukkal a szügyén. A cseheknek és Cernynek sikerült a hazai perpatvart nemzetközivé tenni, s azoknak, akik „magamutogató csalónak” tartják őt, egyik szemük sírhat, a másik nevethet: bár Cerny nem hódolt be a hivatalos szférának (legkeményebb kritikája saját államelnökére irányult), ám bocsánatkérésével (még ha az nem is a mű, hanem az ígért 26 európai művész közreműködésének elmaradása miatt történt) repedés keletkezett eddigi koherens művészi magatartásában.

Az írás a Műértő című kortárs művészeti-műkereskedelmi lap februári számában jelent meg.

H. G.