A feledés homályából
Több mint negyedszázaddal a rendszer-, majd az azt követő, immár hivatalos kánonváltás, illetve a neoavantgárd művészek „rehabilitálása” után igencsak meglepő, ha egy már-már elfeledett, vagy a maga teljességében nem ismert életmű kerül elő. Az acb Galéria három kiállítótermében bemutatott anyag ilyen – még ha szó szerint nem is a semmiből bukkant fel. Talán a szakma számára nem teljesen ismeretlen fenyvesi Tóth Árpád (1950–2014) neve, de azt biztosan kevesen tudták, hogy milyen erős műveket készített – valójában a kortárs művészeti szcénától szinte teljesen elszigetelve.
A művész által felvett előnév arra utal, hogy négy év kivételével – amikor a budapesti Faipari Technikumba járt – egész életében Balatonfenyvesen lakott. A technikumban, 1964–1968 között Csiky Tibor volt a mestere, akinek szellemisége, az anyaghoz való viszonya, illetve a strukturalista/absztrakt geometrikus művészettel kapcsolatos elképzelése erősen hatott rá. Ekkor választotta példaképének a szintén autodidakta Kassák Lajost, s keresett kapcsolatot hasonló művészekkel (Csutoros Sándor, Haraszty István). Még az technikumi években készítette el Nemes Ferenccel és Furák Józseffel a Levélnapló című, vizuális költeményeket tartalmazó, egypéldányos művészkönyvet. Szerepelt a balatonboglári kápolnatárlatokon – ahol 1971-ben Én földem el/és címmel egy olyan akciót hajtott végre, melynek során „apró magtasak méretű celofánban kiporciózott fenyvesi szűzföldet ajándékozott” a többieknek. 1972-ben megismerkedett a szabadkai Bosch+Bosch csoporttal is; az alapító Slavko Matkovic hatására képregényeket kezdett készíteni, majd 1975-től bekapcsolódott a nemzetközi mail-art mozgalomba.
A két kisebb kiállítóteremben egyrészt a vizuális költészetből kibomló képverseket, a Matkovic által inspirált képregényeket (stripeket) láthatjuk, köztük a magára a művészre utaló és a kiállítás címét is adó Splendid Isolation című, 1983–1984-ben készített kollázstechnikájú képregényciklusát, illetve kapunk egy kisebb ízelítőt a mail-artos időszakból. Ez egyben le is fedi azt a közel 15 évet, melyből az anyagot válogatták, s amelyben fenyvesi Tóth életműve nemzetközileg és magyar viszonyban értékelhető.
Az acb Attachmentben látható, Apollinaire és Kassák nyomdokain formálódott képverseit egyrészt a tipográfiai játékosság jellemezi, melyben szerepet kap a képpé váló szöveg és a szövegroncsolások, másrészt a betűk és a jelek vizsgálata – a papírmunkák mindegyikén látható egyéni „vízjele”/pecsétje is (arTpad – no artist – Guarantee). A döntően írógéppel írt képversekben akad olyan, amely hasonul a tartalomhoz (oszlopforma), de olyan is, ahol a sarló és a kalapács szavakból egyszerűen kiválnak/kirepülnek a magánhangzók. A betűk/jelek közül már itt megjelenik az ábécé első négy betűje, de van itt számjelek helyett segédjelekkel (például kérdőjellel, kapcsos zárójellel, kettősponttal) ellátott, telefontárcsára emlékeztető rajz, s bónuszként két művészkönyv (egy konceptualista, Optimista és Pesszimista című, a művész fotóit tartalmazó „képkönyv” és egy gumikesztyűbe csomagolt betűkkel ellátott példány).
Az acb NA termében az 1970–1986 között készült képregényeket helyezték el, amelyek két korszakot képviselnek. Az 1972-ben készült Strip és a későbbi Splendid Isolation jellemzője, hogy a (gyakran számozott) képnégyzetek és képsorok olvasata nem lineáris, tulajdonképp „narrációellenes”. Ez a feszes szerkezetű, neoavantgárd, az „elbeszélést” elvető mentalitás kissé felbomlik a kései, 1985–1986-ban készült színes kollázsokon. A nagyobb méretű, újságpapírokból, a nyomtatott sajtóból vett képekből és a filctollal írt, gyakran kacskaringósan felrakott szövegcsíkokból álló kollázsok sokkal több információt hordoznak – csak éppen a konkrét jelentés ígérete nélkül. Itt kaptak helyet olyan mail-art művek, mint a fényképküldésre buzdító Contrainformáció című sorozat, vagy a „világon az egyetlen művészt” reklámozó, gépírásos újsághirdetés.
Az igazi meglepetés a fő kiállítótérben található. Ide került, mintegy átvezetésként, az 1975-ben készített textarchitektúra (amely Kassák 1922-es képarchitektúra-programjára utal), illetve a felületi roncsolásokat (karcolás, kihajtás) hordozó 1982-es A-C; B-D című grafikai sorozat. Ez a fajta rétegelés – a geometriai elemek kivágása, kihagyása, eltolása és kombinálása – szintén felbukkan az 1980 körüli művészkönyv lapjain, s más formában az 1981-es, 90 darabból álló Tao Te King grafikai sorozatban, illetve az azonos elnevezésű, de 1981–1984-ben keletkezett táblaképeken. Lao-Ce Az Út és Erény könyve – Tao Te King című művét 1980-ban magyarul újra kiadták, ez adhatta az alapot a rendet és a rendezetlenséget körüljáró, a részt és az egészet ütköztető és az organikust a geometrikussal összekapcsoló munkák címadásához (a sűrű tusvonalháló ütköztetése síkbeli formákkal, tipográfiai elemekkel). A táblaképek a különféle applikációk (kenderkötél, falemez, fahenger, gipsz) következtében kilépnek a térbe, és ezt az elemek összekapcsolása (csomózás, ráhajtás) is felerősíti. A geometriai elvekhez való hűség és a transzcendens kifejezésének vágya jelenik meg együtt a műveken. Ezek nagyon finom és kiváló munkák – Amelyekkel csak gazdagodik a magyar művészet története. Amit megkönnyít, hogy végre kiléptek a fénybe. (Megtekinthető november 9-ig.)
Dékei Kriszta
(Megjelent a Műértő 2018 októberi lapszámában)
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
