szerző:
Műértő
Tetszett a cikk?

A salzburgi húsvéti ünnepi játékok idején, április 13. és 22. között 44. alkalommal rendezték meg a hagyományos nemzetközi mustrát az egykori hercegérseki palotában. Ókori szobroktól modern kerámiákig, régi mesterektől kortárs festményekig, rusztikus reneszánsz és paraszti bútoroktól barokk remekeken át a mai designig szinte minden szerepelt a vásári kínálatban.

Idén a 40 osztrák, német és belga galériás között a rendszeresen visszatérők mellett újoncok is szerepeltek. Például a bécsi Dr. Robert Keil Kunsthandel, amely az 1800 előtti rajzokon és festményeken belül az osztrák portréminiatúrákra szakosodott. A galéria monográfiákat is kiad, melyek közül az egyik a Habsburg-ház parányi arcképeiről szól, egy másik Heinrich Friedrich Füger (1751–1818) német klasszicista mesterről, akit 1774-es bécsi letelepedésétől fogva „művészpápának” is hívtak. Füger miniatúrái és portréi mellett – többek közt Batsányi Jánosról is készített egyet 1808-ban – sokalakos, nagy méretű történeti kompozíciókat festett. Ilyen a műkereskedés standján kiállított datálatlan olaj-vászon csoportjelenete is, melynek központi alakja a legendás Szemiramisz asszír-babilóniai uralkodónő.

Leopold Fertbauer: Két lányka tájban, évszám nélkül

A tübingeni Kunsthaus Kende indulásától az ezüstművességre koncentrált. Eleinte csak szecessziós és art deco tárgyakkal foglalkozott, később kortárs brit ötvösök vadonatúj különlegességeivel is bővült a kínálata. A vásáron a legfigyelemreméltóbb darabja egy 1898-as, muzeális ritkaságnak számító, belülről aranyozott ezüst szecessziós cukortartó volt Heilbronnból, amelyet Carl Stock tervezett, és a Bruckmann & Söhne üzem készített el. A szobrász és éremművész fontos mestere volt a manufaktúrának, hozzájárult nemzetközi hírnevük megalapozásához. Először az 1900-as párizsi világkiállításon mutatták be munkáit, melyek rögtön nagy érdeklődést keltettek. Budapestről is szerepelt Kende kínálatában két elegáns, fedeles cukorszelence: az egyik 1905 tájáról CK mesterjellel, a másik, kisebb darab 1915–1920 közöttről, DT monogrammal. Angela Cork kortárs angol tervező, a minimalista design képviselője 2004-ben készült teli és üres ezüstlemez téglalapok kombinációjából álló, négyszögletes vázája 5400 euróba került.

Oskar Höfinger: Kerti kályha, évszám nélkül

A Bécs belvárosában működő galerie artziwna kínálatában a második világégés utáni évektől napjainkig találhatók alkotások. Többek közt a tiroli osztrák szobrász, Wander Bertoni munkáját hozták el, aki a figurális művektől az organikus absztrakción át jutott el a szimbolikus alkotásokig. Fényesre polírozott bronzai közül Salzburgban a Kis mozgás (1954–1960) című, lobogó lángnyelvre emlékeztető 2017-es plasztikája szerepelt, mely hét számozott példányban készült. A német Otto Piene (1928–2014) a ZERO-csoport egyik alapító tagjaként lég- és fényobjektjeivel, illetve tűzképeivel vált ismertté. Az artzwina standján gouache festékkel másfél méteres kartonra felvitt Szemafor című műve (1973/78) volt látható.
Wagner István

Megjelent a Műértő 2019 májusi lapszámában

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Elhunyt az Annie Hall Oscar-díjas forgatókönyvírója

Elhunyt az Annie Hall Oscar-díjas forgatókönyvírója

Kijevbe utazott Olaf Scholz német kancellár

Kijevbe utazott Olaf Scholz német kancellár

Közel tíz évig készítették elő, most egy hétig tovább rágták, mégsem született megállapodás az ENSZ műanyagcsúcsán

Közel tíz évig készítették elő, most egy hétig tovább rágták, mégsem született megállapodás az ENSZ műanyagcsúcsán

Megdöbbentő eredményre jutott egy vizsgálat: aktívan segíti az Instagram az önkárosító tartalmak terjedését

Megdöbbentő eredményre jutott egy vizsgálat: aktívan segíti az Instagram az önkárosító tartalmak terjedését