szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Ma is borúsan indul a nap, sőt szerdán is többfelé eshet, de csütörtökön mindenütt eláll az eső.

Kedden nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, de délelőtt elsősorban a Dunántúl déli részén hosszabb időre is kisüthet a nap – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).

Elszórtan – elsősorban a Nyugat-Dunántúlon és a Tiszántúlon – számíthatunk kisebb esőre. A délkeleti, keleti szél napközben időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között valószínű. Késő estére 3 és 8 fok közé hűl le a levegő.

Szerdán napközben dél felől több helyen kialakulhat eső, zápor – tette hozzá az idokep.hu meteorológiai portál. Nyugaton és északkeleten erős lesz az északi, északnyugati szél, az Alpokalján viharos lökések is előfordulhatnak. Délután ismét tavaszias hőmérsékletekre van kilátás.

Csütörtökön kezdetben még a Dunántúlon és délen lehet csapadék, de napközben mindenhol eláll az eső, közben északkelet felől elvékonyodik a felhőzet. A tavaszias hőmérsékletek mellett a Dunántúlon és északkeleten még szeles lesz az idő.

Pénteken a legtöbb helyen már hosszabb napos időszakokban is bízhatunk. Helyenként még szeles, de tavasziasan enyhe időre van kilátás. Szombaton felhősebb idő várható, de legfeljebb csak elszórtan lehet jelentéktelen csapadék.
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Az egy dolog, hogy a mikroműanyag bekerül az agyba, de sokkal nagyobb baj az, ahogy ott viselkedik

Az egy dolog, hogy a mikroműanyag bekerül az agyba, de sokkal nagyobb baj az, ahogy ott viselkedik

Már az Airbus is vizsgálja, hogyan lehetne „egymás ölébe” ültetni az utasokat a repülőgépeken

Már az Airbus is vizsgálja, hogyan lehetne „egymás ölébe” ültetni az utasokat a repülőgépeken

Szijjártó megnyugtatta az oroszokat: a szankciók ellenére is tudunk fizetni a gázért

Szijjártó megnyugtatta az oroszokat: a szankciók ellenére is tudunk fizetni a gázért

Könnyítésről döntött a kormány, több mint 300 ezer magyar lélegezhet fel

Könnyítésről döntött a kormány, több mint 300 ezer magyar lélegezhet fel