szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Csütörtökön akár 24 fok is lehet, úgy fest, elő lehet venni a rövidgatyát és a miniszoknyát is.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) jelentése szerint éjszaka fátyolfelhős lesz az ég, de a nyugati határvidéken és az Északi-középhegység nyugati területein vastagabb felhőzet is megjelenhet. Borsodban hajnalban ismét ködfoltok képződnek.

Csütörtökön napközben az ország legnagyobb részén változóan, a Dunántúl nyugati részein délutántól már több helyen erősen felhős lesz az ég és arrafelé helyenként kisebb zápor is előfordulhat. A legtöbb napsütés a keleti, délkeleti területeken valószínű. A déli szél többfelé megélénkül, a Dél-Alföldön és a Kisalföld egyes részein továbbra is lehetnek erős széllökések.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 5, 12 fok között alakul, de az északkeleti kevésbé felhős, szélcsendes helyeken 0, +4 fok is előfordul.

A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön általában 17 és 24 fok között várható, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében ennél egy-két fokkal hűvösebb is lehet.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Árvízriasztás miatt állt le két repülőtér az Egyesült Királyságban

Árvízriasztás miatt állt le két repülőtér az Egyesült Királyságban

Itt a kormány válasza Rogán szankciós listára kerülésére: pitiáner bosszú, de majd az új elnök leveszi

Itt a kormány válasza Rogán szankciós listára kerülésére: pitiáner bosszú, de majd az új elnök leveszi

Terézváros is indul a MÁV 99 éves pályázatán, legfeljebb egymilliárdból létrehoznák a közparkot a Nyugati mögött

Terézváros is indul a MÁV 99 éves pályázatán, legfeljebb egymilliárdból létrehoznák a közparkot a Nyugati mögött

Már több, mint 70 ezer villanyautó van Magyarországon

Már több, mint 70 ezer villanyautó van Magyarországon