szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Szombat délutántól a Dunántúl magasabban fekvő területein havas eső, havazás is lehet – jelentette az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).

Már jó ideje látszik a vége az elmúlt időszakot jellemző enyhe időnek – közölte az OMSZ.

Az eddigi erőteljes nyugatias áramlást a hétvégétől északi, északnyugati váltja föl, az enyhe, óceáni eredetű levegő helyére a sarkvidék fölött lehűlt légtömegek érkeznek Európa legnagyobb részére.

met.hu
met.hu

Vasárnap és a jövő hét elején mintegy 10 fokkal lesz hidegebb, amely már az átlagos értékeknek, vagy kissé az alattinak felel meg.

November harmadik hetében (17-22 között) az átlagos országos maximum-hőmérséklet 7-9, míg a minimum 0-2 fok között alakul.

A mediterrán térségbe zúduló hideg levegő várhatóan több ciklont is létrehoz majd a Földközi-tenger tágabb környezetében, és ezek a légörvények érinthetik vagy elérhetik térségünket is, azonban ezek pályája, csapadéka most még igen bizonytalan.

Bár a várható csapadék zöme még eső lesz, a lehűlés miatt főként a magasabban fekvő helyeken havas eső, hó is előfordulhat. A jövő héten a szélvédett, kevésbé felhős tájakon ismét -5 fok alá csökkenhet a hőmérséklet.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Török Gábor a Rogán-ügyről: „Csak az idő dönti el, hogy politikailag pontosan mekkora a kár”

Török Gábor a Rogán-ügyről: „Csak az idő dönti el, hogy politikailag pontosan mekkora a kár”

Miért lesznek mindenkinek álmatlan éjszakái az MI miatt?

Miért lesznek mindenkinek álmatlan éjszakái az MI miatt?

Focus-vendégkommentár: Az ukrajnai háború és Putyin mutatott rá, hogy a Nyugat nem tud varázsolni

Focus-vendégkommentár: Az ukrajnai háború és Putyin mutatott rá, hogy a Nyugat nem tud varázsolni

Tom Hanks háza csodával határos módon nem égett le – más sztárok nem voltak ilyen szerencsések

Tom Hanks háza csodával határos módon nem égett le – más sztárok nem voltak ilyen szerencsések