A tanévkezdés sok egyetemista számára egyben az albérlet, vagy a saját lakás keresésének időszakát is jelenti, hiszen a kollégiumi férőhelyek száma korlátozott. Az Otthon Centrum saját adatbázisa alapján éppen azt vizsgálta, hogy milyen lakásokat keresnek az egyetemisták Budapesten és a vidéki egyetemvárosokban. Az elemzésbe bevont hatszáz tényleges ingatlanvásárló fiatal átlagosan 14 millió forintért keresett lakást. A leggyakoribb keresett ár a 9 millió forintos volt, és a vásárlási igények fele nem lépte át a 12 millió forintot. A keresett lakások mérete általában 45 és 50 négyzetméter között alakult. Budapesten a 11 millió forint körüli ingatlanok voltak a legkeresettebbek a fiatalok körében, míg a vidéki egyetemi városokban (Győr, Pécs, Sopron, Szeged, Veszprém) a 8–9 millió forintos lakások a legkedveltebbek. A főváros-vidék ingatlanpiaci viszonyoknak megfelelően alakulnak a keresett alapterületek is; Budapesten a 40 négyzetméter körüli ingatlanokat keresik, míg vidéken az 50 négyzetméteres alapterület a legkelendőbb.
Befektetésnek veszik
Budapesten a kisebb, vidéken a nagyobb lakás kellendőbb |
A fiatalok jellemzően az olcsó, kis alapterületű ingatlanokat keresik. Anyagi lehetőségeiket és életvitelüket figyelembe véve ez egyáltalán nem meglepő. Ráadásul ezek a lakások később könnyebben értékesíthetők. „Egyre gyakoribb, hogy módosabb szülők befektetésként megvásárolják a kiszemelt lakást, majd a tanulmányok befejeztével értékesítik azt. Ők általában a jobb minőségű, téglaépítésű lakásokat keresik” – elemezte Bőhm Ferenc, a győri Otthon Centrum irodavezetője. Ezt támasztja alá a soproni iroda munkatársa is: „Sopronban, néhány tehetősebb szülő megvásárolja gyermekének a garzont vagy a kétszobás lakást, és csupán egy dolog fontos számára, a jó közlekedés. Általában az újszerű, vagy az új lakás a favorizált, s mivel nálunk az egyetem a Lőverek aljában van, ahol nagyon borsosak az árak, ezért inkább picit távolabbi ingatlant választanak.”
Nagyobb hallgatói létszámmal rendelkező egyetemvárosokban, így például Pécsett, ahol összesen párszáz kollégiumi férőhely jut a csaknem 33 ezer hallgatóra, még elterjedtebb a saját lakás vásárlása. „Az egyetemisták nagy többsége elsősorban vásárol. Számukra az ár, valamint az elhelyezkedés a meghatározó szempont, kevésbé érdekli őket a minőség. Többségében panellakásokat vásárolnak, méretben minimum a másfél szobásat keresik, mert akkor egy szobát ki tudnak adni albérletbe. A plusz bevételt a rezsi fizetésére – vagy ha hitelből vásárolnak, a törlesztőrészlet fizetésére fordítják. Árban jellemzően 9 millió forintig mennek el.” – állítja Adriányi Nóra a pécsi OC irodavezetője. Kisebb vidéki városokban, Nyíregyházán, Kecskeméten, Székesfehérváron inkább a lakásbérlet az elterjedtebb.
Budapesten a bérlet is divat (Oldaltörés)
Budapesten a kiterjedtebb piac miatt nehezebb meghatározni, hogy az egyetemisták inkább albérletet keresnek-e, vagy a vásárlás mellett döntenek. Az albérletet mindenesetre sokan választják. Az egyetemek környezetében egy átlagos, 45 négyzetméteres lakás havi bérleti díja elhelyezkedésétől függően 50–80 ezer forint között alakul. Az átlagárakat gyakran felhajthatják a drágább, nem egyetemistáknak szánt albérletek. Vidéken, Debrecenben ezer forintos négyzetméterenkénti átlagos bérleti díjjal kell számolnunk, ami 45 négyzetméterre vetítve havi 47 ezer forintot jelent. Győrben havi 50 ezer forintra jön ki a bérleti díj nagysága. Bőhm Ferenc szerint az egyetemisták még ennél is kevesebbet, 25–40 ezer forintot szánnak albérletre Győrben.
„A legtöbben bútorozott albérletet keresnek , vagy csak szobát. Általában kis alapterületű lakásra vadásznak, de nem ritka, hogy 2–3 tanuló összeáll, és így vesznek ki egy lakást közösen. A választásban jellemzően nem a minőség, hanem az egyetemhez való közelség és a közlekedési lehetőség dominálnak. Az albérletkeresésnél, lakásbérlésnél a döntés viszonylag gyorsan történik, hiszen a diákok csak nyár végén kezdik a nézelődést, és ősszel már indul az oktatás.” – foglalja össze tapasztalatait a győri irodavezető. Pécsett egy 45 négyzetméteres lakás átlagos havi bérleti díja 58 ezer forint.
Az egyetemisták, győri társaikhoz hasonlóan azonban kevesebbet költenek albérletre, bútorozott, másfél szobás lakásokat keresnek 40–50 ezer forintért. Sopronban 30–40 ezer forint körüli bérleti díjakat keresnek, ez viszont a város átlagos bérleti díjait alulmúlja. Az első éves diákok ezért inkább szobát bérelnek, majd később többen összeállva olcsó, bútorozott lakást bérelnek. Nyíregyházán a 80 négyzetméteres lakások egy szobára jutó bérleti díja 15–20 ezer forint körül alakul. Ugyanezt erősíti meg Kovács Tibor, a veszprémi Otthon Centrum iroda tulajdonosa. „Veszprémben is gyakori, hogy a szülők által vásárolt lakást a tulajdonos diák többi hallgatótársával osztja meg, így extra ’ösztöndíjra’ tehet szert.” A szegedi egyetemistáknak átlagosan 51 ezer forintot fizetnek egy 45 négyzetméteres lakás bérletéért.
Város | átlagos bérleti díj/négyzetméter/hó | 45 négyzetméteres lakás leggyakoribb bérleti díja/ hó |
Debrecen | 1050 Ft | 47000 Ft |
Győr | 1100 Ft | 50000 Ft |
Pécs | 1300 Ft | 58000 Ft |
Szeged | 1150 Ft | 51000 Ft |
Veszprém | 1175 Ft | 53000 Ft |
A diákok albérlet keresési szokásairól összefoglalóan azt mondhatjuk, hogy az olcsó, átlagár alatti bérleményeket keresik, s gyakran többen, főleg bútorozott lakásokat bérelnek ki. A döntés a rövidre vett keresési idő miatt gyorsan megszületik. Az albérlet kiválasztásánál az ár mellett az iskola közelsége, valamint a jó közlekedés játszik kulcsszerepet, a minőségre kevesebb hangsúly kerül.
Tartalmi partnerünk a Bookmark Media ingatlanpiaci hírügynökség