Hatalmas lakópark épül a XI. kerületben
Nyolc fázisban 1326 lakást alakítanak ki a Tóváros elnevezésű projektben.
Nyolc fázisban 1326 lakást alakítanak ki a Tóváros elnevezésű projektben.
MTI
MTI
hvg.hu
Óbuda-Békásmegyer önkormányzata igazi találkozóponttá alakítaná a kerület egyik legnagyobb forgalmú csomópontját.
hvg.hu
Az A-Híd Zrt. szerint a híd műszaki állapotának romlása, az építőipari infláció és az euró árfolyamváltozása is megnövelte a költségeket.
hvg.hu
A koronavírus-járvány ellenére több lakáshitel fogyott 2020-ban, mint az azt megelőző évben, de azt nem mondhatjuk, hogy a járvány ne hatott volna a hitelezési folyamatokra. Az igénylők a korábbiaknál is nagyobb hangsúlyt fektettek a biztonságra, a negyedévek összehasonlításakor pedig borult az elmúlt évek mintázata. A Bank360.hu szakértői elemzésükben a lakáshitelek 2020-as eredményeit foglalták össze.
hvg.hu
A nyomvonal megépítése a Lágymányosi és Petőfi híd forgalma miatt is szükséges lenne Baranyi Krisztina szerint.
hvg.hu
A polgármester azzal magyarázta a döntést, hogy boldog-boldogtalan építkezik, a közművek viszont nem bírják el a terhelést.
hvg.hu
A legdrágább az V. kerület, ott kétmillió forintos négyzetméterárral kell számolni.
hvg.hu
Várhatóan még idén nyáron megnyit a felújított Somogy megyei bevásárlóközpont.
hvg.hu
Régóta tudják, hogy cserélni kellene a nyílászárókat, azonban 1984-ben újították fel utoljára a Fiumei úti baleseti intézetet, ahol a Népszava értesülései szerint a hideg miatt kabátban és sapkában próbálják ellátni a betegeket a dolgozók.
hvg.hu
A Nyugati pályaudvar műemlék-épülete több lépésben születik újjá, a tetőszerkezet építése azonban befejeződött. A teljesen megújult csarnoképületet a tervek szerint tanévkezdéskor vehetik birtokba az utasok.
hvg.hu
A beruházások a fideszes Szabó Zsolt választókörzetében vannak – ott, ahol más uniós pályázati pénzek felhasználása miatt már nyomoz a rendőrség.
hvg.hu
Az elismert ingatlanfejlesztő 51 éves volt.
MTI
A katari emír a koronavírus miatt felülvizsgálja magyarországi portfolióját.
hvg.hu
A paneleket továbbra is hamar el lehet adni, a téglaépítésű lakásokat viszont egyre nehezebb.
hvg.hu
Az újonnan felhúzott lakóparkok esetében egy helyett másfél parkolóhelyet kell kialakítani lakásonként.
hvg.hu
A 137 éves épület legnagyobb attrakciója egy több száz négyzetméteres terepasztal lesz.
hvg.hu
Felgyorsulhatnak a hatósági eljárások a kelenföldi projekt körül.
A jegybankelnöknek Bangóné Borbély Ildikó tett fel írásbeli kérdést.
hvg.hu
Sokakat visszatarthatnak a szigorú feltételek és a növekvő árak, de így is roham indulhat a következő két évben.
hvg.hu