Szokatlan szolgáltatással rukkolt elő az egyik legnagyobb budapesti bevásárlóközpont
A home office-t már nehezen viselőknek levegőváltozást kínálnak, de az üzleti forgalom fellendítése is szempont.
A home office-t már nehezen viselőknek levegőváltozást kínálnak, de az üzleti forgalom fellendítése is szempont.
hvg.hu
A fővárosban átlagosan 130 ezer forintba kerül egy havi albérletdíj, ez 20 százalékkal alacsonyabb, mint egy évvel korábban.
hvg.hu
Reggel 5-kor már teherautók tolatnak a Csörsz utcai építkezésen, volt, hogy éjjel 2-ig folyt a hangos munka.
hvg.hu
Az olasz kommentelők azzal viccelődnek, hogy biztosan azért, mert "zöld" polgármestere van a fővárosnak.
hvg.hu
A járvány ellenére több mint 28 ezer lakás épült 2020-ban, harmadával több mint egy évvel korábban.
hvg.hu
Egy önálló vasúti pályát is építenek a hajmáskéri vasútállomás és a tábor közé.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Az első vonatok még idén tavasszal áthaladhatnak az új hídszerkezeten.
MTI
Másodszor is feltette a kérdést Bangóné Borbély Ildikó. Ezúttal választ is kapott a jegybankelnöktől.
hvg.hu
A Kalocsa egyházi épületegyüttese közé beékelődő, 27 szobás hotel megvásárlására és felújítására kapott 2 milliárd forintot az államtól a Kalocsa-kecskeméti Főegyházmegye, miután a miniszterelnök látogatóban volt az érseknél. A látogatás és az adásvétel között egy hónap telt el.
hvg.hu
A 2020-ban megszavazott avarégetési tilalmat elnapolták, az önkormányzatok döntenek a veszélyhelyzet végéig. Aki nem megfelelően éget, az viszont súlyos bírsággal számolhat.
hvg.hu
A szigetvári önkormányzat költségvetési csalás miatt feljelentette a kivitelezőt, mert szerintük nem teljesítette megfelelőn a városi látványfürdő építési munkáit.
ATV
Egy kormányrendeletben 420 millió forintot csoportosítottak át a beruházásra.
MTI
Átadták Szeged fedett sportuszodáját, a Modern városok program keretében, mintegy 16 milliárd forintból felépített létesítményt a magyar és a szerb férfi vízilabda-válogatott mérkőzésével avatták fel szombaton.
MTI
A pécsi önkormányzat lakossági ötletpályázatot írt ki a Misina-tető fejlesztésére, a győztes pályamű alapján már el is indult a tervezési és beszerzési eljárás.
hvg.hu
A félreértést az okozza, hogy az építmény nem látszódik a Google Térképen. Pontosabban mégis, csak még nincs kész.
hvg.hu
A Cervecería Giralda tulajdonosai csak legendának hitték, hogy az építmény valaha egy fürdőnek adott otthont.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Az építmény hosszú ideje senkit nem fogadott, és már erősen omladozott is.
hvg.hu
Február óta vehető igénybe a lakásfelújítási támogatáshoz kapcsolható lakásfelújítási kölcsön, van olyan nagyobb bank, ahol már az első folyósítás is megtörtént. Bár egy lakáscélú jelzáloghitelről van szó, a feltételek mégis eltérnek a többi ajánlattól, hiszen az államilag támogatott konstrukciókra speciális feltételek is vonatkoznak. A Bank360.hu elemzői összefoglalták, hogy mire érdemes odafigyelni a lakásfelújítási kölcsön igénylésénél.
hvg.hu
A koronavírus-járvány miatt tolták ki a bevásárlóközpont nyitását.
hvg.hu
Már kicsivel több mint 22 millió forintért is lehet új garzont találni Budapesten, Balatonkenesén 4,1 millió forintért kínálnak egy konténerházat.
hvg.hu