2017-ben inkább maguknak építettek az emberek, és nem adták 100 négyzetméter alá
Míg Budapesten 2017-ben csökkent az értékesítésre épített lakások száma, a városokban és a községekben több mint másfélszer annyi lakás épült.
Míg Budapesten 2017-ben csökkent az értékesítésre épített lakások száma, a városokban és a községekben több mint másfélszer annyi lakás épült.
A 24.hu szerint a balatonboglári képviselő-testület úgy fogadta el az állam ajánlatát egy sportkomplexumra, hogy az állam el sem készítette ahhoz az értékbecslést.
Évek óta nincs vevő ezekre a szombathelyi ingatlanokra, az önkormányzatnak nem kellenek.
2016-ban több, jellemzően fogyó népességű település ajánlott ingyen, vagy jelképes összegért telkeket főleg fiataloknak, akik a csok segítségével építkezhettek volna rájuk.
Azt mondta, már Rogán Antallal is egyeztetett erről, aki megígérte, hogy felülvizsgálják a döntést.
Az ellenzék is megszavazta az előterjesztést.
Úgy tűnt, nyertek a panamagyanús ingatlanügylethez kapcsolódó megaberuházást ellenző újbudaiak, de most újabb fordulatot látszik venni az ügy. Az aggódók most a kerület fideszes országgyűlési képviselőjéhez, Simicskó Istvánhoz fordulnak. Igaz, a kerületnek is egy fideszes, Hoffmann Tamás a polgármestere.
Egy 2016-os megállapodásban merült fel az ötlet, a helyszínt a fehérorosz nagykövet javasolta.
Egyre nagyobb teret kapnak az 5-10-15 évre fixált kamatú hitelek a fogyasztók körében, de a különböző konstrukciók között a futamidő végén akár 5 millió forint is lehet az eltérés.
2017-ben 40 százalékkal több kínai állampolgár érdeklődött magyar ingatlanok iránt, mint egy évvel korábban. A vevők teljesen más társadalmi státuszt képviselnek, mint a húsz-harminc éve Magyarországra érkezettek, vásárlóerejükkel pedig átformálhatják a II. kerület, illetve a II/A ingatlanpiacát.
2010 óta nem sikerült megnyitni az öt év alatt 10 milliárd forintból felújított Rác Fürdőt és a mellé épített négycsillagos hotelt. Az elmúlt nyolc év alatt a fürdő állapota teljesen leromlott, a megnyitás 2-2,5 milliárd forintos befektetést igényelne az új tulajdonostól.
Bizonyos budapesti kerületekben kevesebbe kerül a felújítandó családi ház, mint az üres telek, de a vidéki nagyvárosokban is alaposan utána kell számolni, belefér-e az árkülönbözetbe egy építkezés.
A várbeli Szentháromság tér 6. alatti épületet azért alakítják át, mert odaköltözik majd a Nemzetgazdasági Minisztérium. A 444.hu szerint az eddig ismert 27 milliárdos összeg helyett már 35-38 milliárd forint szerepel a beruházás költségeként a friss közbeszerzési anyagban.
A télies időjárás még alakíthatja az eltervezett programot – közölte az MLSZ.
Alig egy nap alatt átnyomták a parlamenten a javaslatot, amely segít az államnak egy óriási teniszstadiont építeni a Margitszigetre.
Aki belevág a munkákba, jól teszi, ha több vállalkozástól is árajánlatot, akár referencialistát kér, illetve utánanéz, kivel is köt szerződést pontosan, és az mit vállal. Aki elővigyázatlan, ráfizethet.
Rohamtempóban akarja a Fidesz áterőltetni a Parlamenten azt a törvényjavaslatot, amely segítene az államnak egy hatalmas teniszstadiont építeni a Margitszigetre.
Bontják a Rózsadomb panorámáját a rendszerváltás óta rontó SZOT-szállót, a helyére viszont ugyanolyan épületet húznak fel.
35 százalékos termelési növekedést produkált a szektor Magyarországon.
"Hajójával saját ingatlana előtt köthet ki" – ígéri az ingatlanfejlesztő, a környezetvédelmi szakhatóság azonban elutasított a kérelmet, és a strandvédők sem tágítanak.