Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Hazai agrárbefektetéseit kívánja növelni a Hunguest Hotels (HH) Zrt.-ért kapott vételárból Leisztinger Tamás.
Hazai agrárbefektetéseit kívánja növelni a Hunguest Hotels (HH) Zrt.-ért kapott vételárból Leisztinger Tamás. Leisztinger Tamás, az MSZP-hez közel álló üzletember az 1996-os privatizáció során, az Arago Befektetési Holding Zrt.-n keresztül szerzett résztulajdont a láncban, amelynek a szakszervezeti szállodavagyon is része volt.
Az ügyletet botrányok kísérték - írja Figyelő. Az eladást a Nemzeti Üdülési Alapítvány és az Állami Számvevőszék egyaránt vizsgálta, utóbbi el is marasztalta az Aragót, de különösebb következménye akkor nem lett a dolognak. A Figyelő arról ír, hogy a piaci vélekedések szerint a „következmény” ideje most jött el. Ez pedig nem más, mint a HH eladása egy Fidesz közelinek tartott üzletembernek, jelesül Jászai Gellértnek.
A frissen felemelelkedett 39 éves fiatalember tizenegy éve alapította ingatlanfejlesztő cégét, a mára cégcsoporttá váló SCD-t. A sármelléki reptér megszerzésével kétségtelenül tovább növekszik Jászi balatoni ingatlanportfóliója. De az SCD nevéhez fűződik a közel hétmilliárd forintért megvásárolt volt hűvösvölgyi laktanya, korábban kadétiskola és lovarda 12 hektáros ingatlana is, ahol Officium irodaház néven nagyszabású irodafejlesztésbe kezdtek tavaly.
Bár Leisztinger befektető cége, az Arago egy éve keresett befektetőket, a balatonparti mágnás ajánlata minden várakozásaikat felülmúlta. A felek tájékoztatása szerint a könyvekben 35 millió eurós (több mint 9,5 milliárd forintos) értékben jelenik meg a Hunguesthez kapcsolódó, pénzmozgással nem járó első részvénycsere. Az ügylet második fázisának lezárultával Leisztinger Tamás teljesen kiszállna a HH-ból, így összességében 30–40 milliárd forintot tehetne zsebre. E pénzből, ha a következő hónapokban valóban létrejön az ügylet, a milliárdos üzletember egyebek közt magyar agrárbefektetéseit szeretné növelni – erősítette meg a Figyelőnek Gránitz János, az Arago vezére.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.