Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az építtető és a kivitelező is ugyanott dolgozik.
Ugyanazon a budapesti címen, az V. kerület, Reáltanoda utca 5. szám alatt található a szántódi, ötcsillagos BalaLand hotel építésére 2,9 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatást kapó Dreamland Holding Zrt. és a generálkivitelező Grabarics Építőipari Kft.
A Napi.hu járt utána, hogy a parkolóként és irodaházként működő Franklin Házról van szó, amely a Grabarics Építőipari Kft. tulajdonában van. A Szepesi Richárd tulajdonában lévő Dreamland Holding 2017 novemberében tette át ide a székhelyét. A Franklin Ház árjegyzéke alapján a legkisebb irodaméret 125 négyzetméter az épületben, a bérleti díj pedig 12 euró havonta négyzetméterenként.
Az 5,4 hektáros, Balaton-parti területen 2017 augusztusában kezdte meg a 20-as években épült volt Horthy-villa, majd Panoráma Üdülő épületének és egyéb kiszolgáló létesítmények bontási munkálatait a Grabarics Kft., most pedig már javában tart az építkezés.
A dunaújvárosi Grabarics család tulajdonában lévő cégnek míg 2013-ban csak 5,4 milliárd forintos forgalma volt, 2017-ben már 14,8 milliárd forintot könyvelhetett el. A cég a közbeszerzéseken is jól szerepel: a Budai Irgalmasrendi Kórház felújítására és bővítésére kiírt 17,7 milliárdos beruházás kivitelezési jogát nyílt közbeszerzési eljárás során nyerte el. A csaknem 21 milliárd forintos beruházáshoz a kormány 12,9 milliárd forinttal járult hozzá.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.