Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Csaknem nyolcezer egyszemélyes cég kezdte meg működését tavaly az építőipar területén, ezzel az ágazati céglétszám meghaladta a százezret. A Magyar Nemzet úgy értesült, a készülő Építésgazdasági stratégia a közös képzést és együttműködéseket állami támogatásokkal ösztönözné. Az ágazati szakszövetség szerint a vállalkozói képzések szervezése a kóklerek kiszűrésében is sokat segítene.
Egyetlen év alatt csaknem tízezerrel bővült az építőipari vállalkozások száma. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) összegzése szerint a növekmény nagy részét az önálló vállalkozók teszik ki: 2017-hez viszonyítva 7700 ilyen egyszemélyes vállalkozás jelent meg a piacon, számuk ezzel csaknem 52 ezret tesz ki. A múlt év végén összességében 102 ezer építőipari céget tartottak nyilván, ami tízszázalékos bővülés 2017-hez viszonyítva- írja a Magyar Nemzet.
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) elnöke szerint a jelenségnek két oka van: az egyszemélyes vállalkozások hátterében sokszor adózási ok húzódik meg, mivel a katás egyéni vállalkozók, ha túllépik a 12 millió forintos bevételi határt, feleségük vagy gyermekük nevére is vállalkozást indítanak.
A másik ok szakmai: jelenleg könnyű munkát szerezni, ezért több szakmunkás gondolja úgy, hogy a saját maga főnöke szeretne lenni. Attól, hogy valaki jó festő vagy burkoló, még nem lesz jó vállalkozó – mutatott rá Koji László, hozzátéve, hogy az ilyen vállalkozók nagy részének semmilyen vállalkozói ismerete nincs, nem rendelkezik pénzügyi tartalékkal, a kötelező felelősségbiztosításról és más munkaegészségügyi kérdésről nem is beszélve.
Az ÉVOSZ kötelező vállalkozói képzést szorgalmaz, már csak azért is, mert sűrűn érkeznek piaci-jogszabályi változások, amelyeket sokan nem tudnak követni. Az efféle képzések a kóklerek kiszűrésében is nagy segítséget jelentenének – hangsúlyozta Koji László. Az ÉVOSZ elnöke szerint el kellene érni, hogy az olyan mikrovállalkozásokat, amelyek hajlandók közösen képzéssel, innovációval foglalkozni, azoknak ezt a fajta „közös fellépését” vissza nem térítendő támogatással is ösztönözze az állam. Emellett a közepes cégeket is ösztönözni kellene, hogy együttműködésekkel úgymond magukkal húzzák a kicsiket – mutatott rá Koji László, hangsúlyozva, hogy e felvetések jó eséllyel bekerülnek az Innovációs és Technológiai Minisztérium vezetésével készülő Építésgazdasági stratégiába.
Fontos lenne elérni, hogy olyan szervezeti struktúra legyen az építőiparban, hogy a cégek önmagukban vagy kisebb csoportokba összeállva alkalmasak legyenek összetett, nagyobb léptékű feladatok ellátására. A speciális szakipar ma annyira elaprózódott, hogy például egy lakásfejlesztésnél nyolc-tíz kisvállalkozást kell egybefogni a befejező feladatokra – mondta Koji László a lapnak.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A napokban az orosz közlekedési miniszter is így járt, majd néhány órával később holtan találták meg az autójában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?