Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Az ingatlanalapok már nem teljesítenek olyan jól, mint korábban, lakáskiadással viszont elvileg még elérhető a szuperállampapírénál magasabb hozam. De csak elvileg, a kiadás sok kockázattal jár.
Lakásvásárlással és -kiadással még ma is el lehet érni a szuperállampapír (MÁP+) 5 százalékos hozamánál magasabb hozamot. Új lakás vásárlása esetén a fejlesztők évi 6-7 százalékos bérleti díj hozamot ígérnek a tulajdonosoknak, a használt lakások piacán a Takarék Index szerint jelenleg Budapesten átlagosan 8,1 százalék, vidéki nagyvárosokban pedig 8,9 százalék az átlaghozam.
Ezek a hozamok valóban elérhetőek, de nem kockázatmentesek – figyelmeztet a Rentingo.com, a bérbeadók és bérlők közösségi oldala. A modellek egyrészt a folyamatosan kapott havi bérleti díjjal, másrészt egy évi átlagosan 3 százalékos ingatlanár-emelkedéssel kalkulálnak. Utóbbi még most sem irreális feltételezés, de az elérhető hozam szempontjából a lakáskiadás legnagyobb kockázata, hogy két bérlő között mennyi ideig áll üresen a lakás. A bérbeadott lakás természetesen akkor termel bevételt, ha folyamatosan ki van adva. Amennyiben túlárazzák a kiadandó lakást, előfordulhat, hogy a bérbeadók nem találnak azonnal bérlőt, és minden üresen álló hónap csökkenti az elérhető éves hozamot. Gyakori eset az is, hogy amikor megszűnik a meglévő bérlővel a bérleti szerződés a bérbeadónak sokszor hónapokba telik, amíg megtalálja az új bérlőt, így az üresen álló hónapokban a lakás nem termel bevételt, ami szintén veszélyezteti az éves elvárt hozamszintet. A Rentingo.com szerint ez a megújítási kockázat azokat a bérbeadókat is érinti, akiknek jelenleg éppen van bérlője, nem csak azokat a befektetőket, akik most készülnek beszállni az ingatlanpiacra.
Még nem elég drágák a lakások ahhoz, hogy megérné kollégiumot építeni
Ismeretlen terepnek számít a student housing Magyarországon, az ide merészkedett osztrák fejlesztő is kivár, a szakértők mégis felfutásra számítanak néhány éven belül a magánkollégium-szektorban. Ám ha épülnek is majd magánkollégiumok, élvezői elsősorban nem a magyar diákok lesznek.
Az elmúlt évek lakossági slágere az ingatlanbefektetés volt, az ingatlanbefektetési alapok azonban idén már nem tudták az előző évek kiugró hozamát produkálni a befektetőknek. A gyengébb teljesítmény és a MÁP+ által nyújtott alternatíva hatására idén csak a második félév első négy hónapjában 94 milliárd forinttal csökkent az öt legnagyobb ingatlanalap nettó eszközértéke. Az öt alap által kínált éves hozam pedig 1,8 és 5,9 százalék között mozog.
Elképesztően drágák lettek a külső kerületi ingatlanok
De még így is megfizethetőbbek a belvárosi és a budai kerületeknél.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.
A leváltott közlekedési miniszter halála lassított felvételként mutatja az orosz elit körében kibontakozó válságot.
A Tisza Párt elnöke is felszólalt a szombati kongresszuson.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.