A kormány 13 milliárdot adott élménysütőüzemre és csiszológépgyárra

Közzé tették a januári és februári (vagyis még a járvány előtti) pénzügyminisztériumi támogatások listáját.

A kormány 13 milliárdot adott élménysütőüzemre és csiszológépgyárra

A kormány 6,75 milliárd forint 6,75 milliárd forint támogatást adott a Lipóti Tóth és Társai Zrt.-nek egy hatvani sütőipari üzem létrehozására, a támogatási szerződést február 26-án írták alá – derül ki a Pénzügyminisztérium által közzétett adatokból. Az év elején jelentős, 5,3 milliárd forint támogatást kapott még az MP Widenta Kft. abrazív szerszámok gyártására irányuló beruházására, illetve 15 milliárd jutott a kecskeméti önkormányzatnak a Kecskemét Városfejlesztési Alap létrehozására és tőkeemelésére.

A Lipóti Tóth és Társa Zrt.-t a Lipóti pékségek alapítója, Tóth József Péter gründolta, és nem mást vett maga mellé tulajdonostársnak, mint Tiborcz István gyakori üzlettársát, Paár Attilát. A két üzletember egyaránt Győrhöz kötődik, a megyei milliárdosok listáján már 2010-ben mindketten szerepeltek, csakhogy míg akkor Tóth és Paár vagyonát egyaránt 3 milliárd forintra becsülték, addig ma már Paár az ország 29. leggazdagabb embere 43 milliárdos vagyonnal, Tóthét viszont csak 6-8 milliárd közé taksálják.

A cég fióktelepe alapján az is kiderül, hogy a befektetők új gyár és logisztikai központ létrehozására készülnek a hatvani ipari parkban, ahol a tervek szerint 50 ezer négyzetméteren alakítják ki a Lipóti Pékség Sütőüzem és Élményközpontot.

A beruházás előzetes vizsgálati dokumentációja

Az MP Widenta az MPF-csoport tagja. Az 1938-ban alapított gyárat a rendszerváltás után egy német üzletember privatizálta, majd később az MPF-csoporthoz került, ami teljesen modernizálta a vállalat gépparkját. Saját állítása szerint több jelentős beruházás után jelenleg a Widenta Kelet-Közép-Európa legnagyobb, és Európa harmadik legnagyobb csiszolószerszám- és vágókoronggyártója.

A Kecskemét Városfejlesztési Alap a Kecskemét Fejlődéséért Alap kettébontásával jött létre, a másik fél neve Kecskeméti Vállalkozásfejlesztési Alap. Utóbbi 10 milliárdból segíti a jövőben a kis- és középvállalkozásokat, előbbi pedig 15 milliárdból támogatja az önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanok felújítását, az új hasznosítási koncepciók bevezetését, illetve az önkormányzati tulajdonú cégek beruházásait.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.