Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Egy 2,6 kilométeres csövet kell építeni a termálvizes fűtéshez. A közbeszerzésnek nincs becsült ára, így csak utólag derül ki, mennyivel drágul a stadion.
Egy évvel az átadás után is drágulhat a 14 milliárdos szegedi püspöki stadion egy vízvezeték miatt – írja az Átlátszó. A Szeged-Csanádi Egyházmegye 8 ezer fős stadionját a Szent Gellért Fórumot a Market Zrt. építette, az eredeti szerződés szerint nettó 9,4 milliárd forintért, de a szerződést többször módosították, utoljára 13,4 milliárd forintra.
A létesítményt termálvízzel tervezték fűteni, de az átadás után kiderült, alulméretezett a rendszer. Most – egy, a napokban megjelent közbeszerzés szerint – 2,6 kilométer csövet kell megépíteni, ami a termálfűtés felesleges vizét vezeti el. A nyertes vállalkozónak kell gondoskodnia a szivattyútelep áramellátásáról, valamint a telephelyen történő vezetékfektetésről is.
A közbeszerzésnek nincs becsült árazása, így csak utólag derül ki, mennyivel drágul a stadion.
Stadionavatás Szegeden: 14 milliárdból ugrik a püspök fekete párduca
Köszönjük, üzenetét elküldük a szerzőnek. Köszönjük, üzenetét elküldük a címzettnek. Az eredetileg hárommilliárd forint társaságiadó-kedvezményből tervezett stadion végül közel 14 milliárd költségvetési pénzből készült el. Úgy tudjuk, hogy a Lazio-Szeged meccs elmarad, Plácido Domingo koncertjével avatják fel a Szent Gellért Fórumot. Egy óriási fekete párduccal néztünk farkasszemet a Szent Gellért Fórum bejáratánál.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés, amit anno még az oroszokkal hoztak össze. A spanyol Talgo felvásárlási kísérlete költséges kaland volt.
Jeszenszky Géza elfogadja Orbán Viktor meghívását a Karmelitába, mert van mondanivalója a számára. A fiáról azt mondta, úgy sejti, valami vallási és politikai fanatizmus áldozata.
Hetek óta tartó jogvitában végül igazat adtak a rendőrségnek.
Magyar Péter meg is osztotta az Európai Néppárt elnökének levelét.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.