Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Az Otthon Centrum összegzése szerint duplaannyian érdeklődtek a lakások iránt január első két hetében, mint az előző év hasonló időszakában.
A tavaly bejelentett kormányzati intézkedések már tavaly ősszel is nagy érdeklődést generáltak az őszi ingatlanpiacon, de akkor még sokan kivártak, mert tudható volt, hogy január 1-től a korábbinál is bőkezűbb támogatások segítik a családok otthonteremtését.
Az Otthon Centrum piaci aktivitási mutatója szerint idén január első két hetében 2019 azonos időszakához képest másfélszeres, a tavalyi év átlagához képest majdnem kétszeres emelkedés volt a telefonos érdeklődések számában. Az értékesítési megbízások az előző két év értékéhez képest harmadával emelkedtek.
A vevők oldaláról még jelentősebb érdeklődés tapasztalható, majdnem 60 százalékkal többen jelentkeztek telefonon, az újonnan regisztrált ügyfelek száma pedig 70 százalékkal haladja meg az előző évit, az új keresési igényekből pedig 86 százalékkal többet rögzítettek a tanácsadók idén, mint egy évvel korábban.
A januári félidős adatok alapján idén lényegesen több tranzakció került végső tárgyalási fázisba, mert a vételi ajánlatok száma is bőven a tavalyi érték duplája volt – közölte az Otthon Centrum.
Az összegzése szerint a következő hónapokban is megmarad a lendület, a koronavírus-járvány okozta nehézségek ellenére is erős tavaszra számíthat az ingatlanpiac.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.
Lehetséges forgatókönyvek.
Súlyos betegség Romániában azonosított juhhimlő, amely gazdasági károkat is okozhat.
Diego ügyvezetőjével beszélgettünk.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?