Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A Cervecería Giralda tulajdonosai csak legendának hitték, hogy az építmény valaha egy fürdőnek adott otthont.
Egy gazdagon díszített, XII. századi közfürdőt rejtenek a dél-spanyolországi Sevilla egyik népszerű tapasbárjának falai.
A sevillai székesegyház mellett 1923 óta működő Cervecería Giralda tulajdonosai tavaly nyáron határozták el, hogy belevágnak az étterem régóta tervezett felújításába. Noha egy helyi legenda és egy furcsa történelmi dokumentum szerint a bár helyén egykor egy hammám (a török és arab térségben elterjedt közfürdő) állt, az emberek többsége úgy vélte, hogy a Giralda múltidéző külsejének az az oka, hogy Vicente Traver építész neomudéjar – a mór és iszlám építészet jegyeit felelevenítő – stílusban álmodta meg az épületet az 1920-as évek elején.
Antonio Castro, a tapasbár egyik tulajdonosa szerint a fürdő felfedezését annak köszönhetik, hogy egy régészt, Álvaro Jiménezt is bevontak a felújítási munkálatokba. Az archeológus ismerte ugyan a helyi szóbeszédet a régi fürdőről, de nem hitt benne. Tavaly nyáron aztán a mennyezet gipszvakolatának bontása közben egy nyolcágú csillag alakú tetőablakot fedeztek fel, amiből azonnal tudták, hogy mire bukkantak.
A további munkálatokkal felszínre kerültek a geometriai formákkal és nyolcágú csillagokkal díszített falak és a különböző formájú tetőablakok.
A XII. századi fürdő egy olyan időszak emlékét őrzi, amikor az Almohádok – berber eredetű középkori muszlim uralkodódinasztia – uralkodtak a mai Spanyolország, Portugália és Észak-Afrika nagy területein. Noha a mészvakolat egy részét még el kell távolítani, a munkálatoknak hála a hammám új életre kelt és a Giralda két-három héten belül újra megnyitja a kapuit.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.