Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A tervek szerint egész évben látogatható lesz a 65 milliárd forintért épülő pálya.
A BORD Építész Stúdió győzött a hajdúnánási MotoGP versenypálya és multifunkciós autó-motorsport komplexum tervezésére kiírt pályázaton. A cégnek nem ez az első sportprojektje, hiszen ők tervezték a Debreceni Nagyerdei Stadiont és az Új Hidegkuti Nándor Stadiont is, de az ő projektjük volt a Sauska borászat tokaji pincészete, a debreceni Aquaticum Strandfürdő, és a Debreceni Nemzetközi Iskola is – írja az Octogon magazin.
A tervek szerint a pálya nemcsak versenynapon, hanem egész évben fogad majd látogatókat.
A központban álló versenypálya ívéhez két, 12 méter magasra emelt, két kilométer hosszan elterülő természetes partfal kötődik majd, ami nemcsak a káros zajhatásoktól fogja megvédeni a rendezvényhelyszíneket, illetve a pályához kötődő funkciókat, de egyszerre szolgál majd a lelátók fölé emelkedő útvonalként is, ahonnan bárki egyedi nézőpontból követheti a versenyeket.
A pályára 65 millió forintot költ az állam, amin további négymilliárdért cserébe tíz évig biztosan rendeznek majd gyorsasági motoros világbajnoki futamokat.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.