Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tanulók ötödét elvitték a szülők, mert megelégelték, hogy a gyerekek nem tudnak az iskolában tanulni.
Már egy éve készen kellene lennie, de még mindig tovább húzódik és drágul a babócsai iskola felújítása – írja a Népszava. A kaposvári tankerület 1,1 milliárd forintos – uniós – pályázata iskolabővítésről, fűtés- és energiakorszerűsítésről szólt, elvileg tavaly nyárra be kellett volna fejeződnie.
„A tankerülettől nem kapunk semmilyen hivatalos információt, csak hallomásból tudunk ezt-azt, például, hogy valamikor mostanában jár le a pályázati határidő. Így a legjobb esetben is csak ősz végén indulhat meg újra a munka. Hát nézzen körül, először el kell takarítani ezt a rengeteg szemetet, hogy valaki akár egy szöget is be tudjon verni" – mondta Jáger Gábor polgármester, akit 2019-ben választottak meg, ezzel pedig megörökölte az önkormányzati választást megelőzően elkezdett projektet.
Az iskolába a felújítást követően 300-500 gyereknek kellene majd járnia, ám jelenleg a létszám alig 120: a tanulók ötödét az elmúlt másfél évben vitték el a szülők, megelégelve, hogy az alsósok a hajdani gyógyszertár épületébe, a felsősök a plébániára kényszerültek.
Előbbiben a tanári magyarázat áthallatszik a másik osztályba és a 80-90 gyereknek egy 8x12 méteres udvar jut, utóbbiban többek között olyan helyiségekben zajlik az oktatás, amelyeknek önálló kijáratuk sincs, hanem csak másik „tantermeken” keresztül lehet megközelíteni őket – írja a lap.
Hónapok óta romokban áll a babócsai iskola, a gyerekek a gyógyszertárban tanulnak összezsúfolva
Befulladt az 1,1 milliárdos iskolafelújítás, nem látszik a vége.
Szintén a Népszava írta meg korábban, hogy a kivitelező APM Construct Kft. a koronavírus-járványt okolta a csúszás miatt. A múlt nyáron a tankerület még elfogadva a cég indokait, új januári átadási határidőt szabott meg. Novemberben aztán a tankerület kiadott egy közleményt, amelyben azonnali hatállyal felmondta a szerződést a kivitelezővel, többek között arra hivatkozva, hogy a cég a többszöri felszólítás ellenére sem fokozta a munkatempót, sőt, tényleges munka hónapok óta nem folyt az iskolánál, illetve a munkaterületen felhalmozott hulladék megfelelő kezeléséről sem gondoskodott.
A lap forrásai szerint a cég és a tankerület azóta pereskednek, amit Borda László, az APM Construct ügyvezetője is megerősített, ám az eljárások lezárultáig nem akart nyilatkozni a babócsai beruházásról. A Népszava forrásai szerint a tankerület eredendően márciusra ígérte az új tender kiírását, s áprilisra a nyertes kiválasztását, ám ezzel is megcsúsztak.
Egy helyi építési vállalkozó azt mondta, hogy az eredeti összeg nem is lesz elég a befejezésre, szerinte legalább 30-35 százalékos árnövekedésre kell számítani, már csak az építőanyagárak elszabadulása miatt is, ráadásul a szemét és sitt elszállítása is sok tízmillióba kerülhet.
Ez alapján 300–400 millióval drágulhat a beruházás.
A lap megkereste a kaposvári tankerület igazgatóját, Stickel Pétert, aki elismerte, a kivitelező céggel szemben pert indítottak. „A tankerület építési igazságügyi szakértő bevonásával állapotfelmérést és szakvéleményt készíttetett, május 25-én pedig újabb kivitelezői pályázatot írt ki, amely július elején jár le. A szerződés aláírásától számított 270 napon belül be kell fejeződnie a munkálatoknak – mondta.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.