Gondoskodó munkaadó – Adjon-e lakáscélú támogatást a cég a munkavállalóinak?
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
Nagyjából szakmai konszenzus van abban, hogy a nyomott, hatósági áras rezsidíjak Magyarországon visszafogják a lakosság energiahatékonysági fejlesztéseit és törekvéseit. Ez persze elég triviális, hiszen miért költene el egy család több millió forintot mondjuk egy napelemes rendszerre, ha az csak évtizedek alatt térül meg? Márpedig (legalábbis jelenleg) a lakosság által fizetett hatósági árak rendkívül alacsonyak. Sőt miért igyekeznének egyáltalán az emberek lekapcsolni a fölöslegesen égve hagyott lámpákat vagy kicsit kevesebbet fűteni, ha szó szerint csak pár forintot lehet így megspórolni havonta? Valóban könnyen lehet az energiahatékonysági beruházások vagy akár a spórolás ellen racionálisan érvelni, ha ezekkel csak marginális előnyökhöz lehet jutni, vagy pedig az előnyök csak nagyon hosszú időtávon realizálódnak.
A fentiek tükrében meglepő, hogy a hvg.hu olvasóit (az ebben a cikkben feltett kérdésekre adott válaszok alapján) legkevésbé a rezsiköltségek emelkedése motiválná energiahatékonysági fejlesztésekre. Mindössze 10 százalék válaszolta, hogy a díjak emelkedése miatt úgy döntene, érdemes javítani ingatlana energiahatékonyságán. A válaszadók 40 százalékát a könnyen igénybe vehető állami támogatások mozgatnák meg, míg 50 százalékukat az, ha olcsóbbak lennének a fejlesztések, például a nyílászárók vagy a szigetelés cseréje.
Megelőző kérdésekre adott válaszok szintén azt támasztják alá, hogy a fejlesztések legnagyobb gátja a pénzhiány. Azok közül, akik nem terveznek fejlesztéseket, 67 százalék a pénzhiányt jelölte meg okként, a többiek szerint a fejlesztések fölöslegesek, hiszen a rezsi így is alacsony, illetve nem éri meg vállalni a fejlesztésekkel és/vagy spórolással járó macerát.
A válaszadók harmada semennyi forrást nem tud energiahatékonysági fejlesztésekre fordítani, 18 százalék tud egy- és ötmillió forint között ilyesmire költeni. Elhanyagolható azok aránya, akiknek ennél több pénz áll rendelkezésre. Márpedig a manapság tapasztalható anyag- és munkaerőköltségekkel egymillió forint alatt kis túlzással energiatakarékos izzót lehet csak kapni, komolyabb beruházáshoz (mondjuk a nyílászárók cseréjéhez, egy hőszivattyú beszerzéséhez) ennél több kell. Azért érdemes megjegyezni, hogy erre a kérdésekre vélhetően inkább azok válaszoltak, akik szeretnének fejleszteni, de ezt nem engedhetik meg maguknak – akinek van elég pénze és motivációja, az jó eséllyel már túl van valamilyen beruházáson.
Különösen szomorú, hogy az anyagiak ilyen komoly korlátokat jelentenek, mert amúgy a válaszadók 98,6 százaléka számára fontos az energiahatékonyság (igaz, 28 százalék számára csak akkor, ha érezhető spórolást eredményez). Fejlesztéseknek csak a válaszadók harmada nem látja szükségét. A legnépszerűbb beruházás a szigetelés javítása/cseréje, amit a hétköznapi spórolás követ, végül a fűtésrendszer korszerűsítésére voksolt a válaszadók tizede.
Az energiahatékonyságra való törekvés annak fényében is örvendetes, hogy a válaszadók közel kétharmada nagyon jó (újépítésű) vagy legalábbis közepes (legalább modern nyílászárókkal ellátott) energiahatékonyságú ingatlanban él. Ezek persze szubjektív vélemények, és nagy valószínűséggel fölfelé torzítanak, tehát az emberek hajlamosabbak jobb hatékonyságúnak érezni az ingatlanjukat, mint amilyet annak szakszerű energetikai besorolása indokolna.
A szubjektív válaszokat némileg kontextusba helyezi egy objektívebb kérdés, az, hogy ki milyen fűtési rendszert használ. A legtöbben, a válaszadók harmada kondenzációs gázkazánt, ami nem rossz, de nem a legmodernebb technológia. Hőszivattyúval csak 4 százalék fűt, ellenben 6 százalék fával és/vagy szénnel. A válaszadók ötödénél régi gázkazán szolgáltatja a meleget, 14 százaléknál gázkonvektor. A legtöbben távfűtéses vagy (társas)házközponti fűtéses ingatlanban élnek – ezek szintén gázos rendszerek.
