A Gundel-palacsinta receptjét mindenki tudja, a Centrálban pedig mindenki járt - egy budapesti grand café újjászületése

Nyugdíjasklub helyett pezsgő és fiatalos helynek látja új üzemeltetője a Centrál kávéházat, ahol egyszerre él tovább a grand café hagyománya és a száz évvel ezelőtt itt tanyázó írók, hírességek újító szelleme. De hogyan is érnék ezt el, és hogyan kerül az asztalra egy gyűrű alakú Dobos-torta? A Centrálban jártunk.

A Gundel-palacsinta receptjét mindenki tudja, a Centrálban pedig mindenki járt - egy budapesti grand café újjászületése

Gyerek. Kedden egynegyed tizenegykor várom fölhívásodat Central-kávéházban, Egyetem-téren. Levelet küldtem poste restante, ölel Alid.

1900 decemberében jelent meg ez az apróhirdetés a Budapesti Hírlap egyik számában. A Centrál a Ferenciek terének sarkán akkor már 13 éve várta vendégeit. Ebben az évben vette át Grüneck Gusztáv Frankl Bertalantól, akinek apósa, az első Andrássy úti kávésok egyike, Seemann Károly bocsátotta rendelkezésére a nyolc teremből, két játékszobából és egy kis kávékonyhából álló belvárosi kávéházat.

A Centrál Kávéház épülete
Reviczky Zsolt

A Centrál egyike volt a több száz kávéháznak és kávémérésnek a fővárosban, egy olyan városban, ahol nem csak divatból váltak a mindennapi élet színtereivé ezek a helyek: a Székely Nemzet tudósítója már 1890-ben így írt: „Budapesten minden ember jár kávéházba. Mágnás, képviselő, bankár, tudós, tanár, hivatalnok, házi szolga, rendőr, közkatona, csiszlik, az mind kávéházba jár egyaránt. Annyi pikkolót talán sehol nem fogyasztanak, mint Budapesten” – tette hozzá, utalva arra, hogy ezek a kávézók, ha nem is a magas gasztronómia bölcsői voltak (Ottlik Géza később az Elyséé majonézes krumplival tálalt virslijét és a Simplon káposztalevesét dicsérte egy írásában), de a mindennapi létnek igen kellemes színterei.

Reviczky Zsolt

Az már igazán csak a hab volt a tortán, hogy az ingyenújságon, a telefonon, a borbélyon vagy épp az itt praktizáló ügyvéden és orvoson kívül teljes szerkesztőségek és írók felbukkanására is számítani lehetett. A századfordulón már egy évtizede dolgozott itt, a Kerek asztalnál A Hét redakciója, mindennapos vendég volt itt Mikszáth Kálmán, Ignotus, Krúdy Gyula vagy Molnár Ferenc. A főszerkesztő Kiss József erről 1899-ben írt így: „Minden pénteken és szombaton gyanús külsejű urak foglalták le a kávéház különböző sarkait, akik ott hétközben soha meg nem fordultak. Órahosszant elültek egy pikkoló mellett egy helyen és serényen rótták egymás alá a sorokat az egyformára szabott papirosokon. Ezek A Hét emberei voltak. A nyüzsgés, a moraj, az ide-oda röpködő beszédek kavargása, a vágni való füst őket nem bántotta, sőt úgy látszott, mintha az lett volna valódi elemük.”

Az újságot nyomó Athenaeum közelsége mellett volt azért más magyarázat arra, miért pont itt – vagy épp egy másik kávéházban – töltötték idejük nagy részét az írók, vagy általában a budapestiek: a rossz lakások helyett mennyivel kellemesebb volt a mindennapi tartózkodásra egy olyan hely, ahol óriási ablakokon át ömlött be a fény, mellesleg olyan celebritásokat lehetett megpillantani, mint Babits Mihály vagy Budáról Pestre költözvén a Hadikból áttelepülő Karinthy Frigyes, akinek törzsasztala az ablak mellett volt.

Reviczky Zsolt

A Centrál aranykora 1905-től jött el, amikor Grüneck kávés nyugdíjba vonult, és tőle veje, Mészáros Győző vette át a kávéház vezetését. 1908-ban innen indult, majd 1920-ban ide tért vissza a Nyugat szerkesztősége: keddenként Nyugat-zsúrokat tartottak itt, szerdánként írónők gyűltek össze. Itt kérte meg egyikük, a Török Sophie művésznéven ismert Tanner Ilona kezét Babits Mihály. Török Sophie naplójában így írt a neves esemény napjáról: „Merészen nekivágtam, hogy bemegyek a Centrálba, hiszen végre az egy nyilvános kávéház, ahova bárki bemehet – titkos reményen pedig az volt, hogy legalább egy távoli asztaltól látni fogom az írókat, a híres embereket, s talán beszélhetek Mihállyal is.”

Maguk a celebritások is itt élték életüket: Erki Edit Kávéház-sirató című könyvében azt idézte fel, Szabó Lőrinc Tóth Árpáddal pénzről, honoráriumokról diskurált és Miklós Andort, az Est tulajdonos-főszerkesztőjét, egyben az Athenaeum Nyomda elnökét gyalázták. Az egész irodalmi közeget lenéző Szabó Dezső pedig külön asztalnál ült, onnan szólta le Schöpflin Aladárt vagy Tóth Árpádot. „Ha aktatáskával, iratcsomóval átfutott valaki a kávéházon, csúfolódva mondta: - Ez is valami szemétnek a szerkesztője” – írta róla Bohuniczky Szefi.

Centrál Kávéház az 1920-es években
Centrál Kávéház / Facebook

Az életet legjobban Szabó Lőrinc írta le a Tücsökzenében:

A Centrál, modern akadémia,
pezsgett, forrt. A költők törzsasztala
rég befogadott, Zsiga bácsi, Tóth,
Schöpflin, Király György, Trostler s aki volt
tudós és író, öt és nyolc között
mind odagyűlt. Vers-börze működött,
és lexikongyár; Mikes sakkozott,
Babits korrigált; Elzevirt hozott
Kner Gyomáról; Karinthy vitte új
feleségét; Heinrich, az öregúr,
csepűlte a konzervatívokat;
Táltos hümmögött, kis Káldor szaladt
Meredithet lekötni; pletyka, pénz
s száz terv lengett a szivarfüstben; és
hogy túlvoltunk Shakespeare Szonettjein
/s Horváth Henrik új kecskerímein/,
Mihály kocogott: „Főúr, fizetek!” –
S mentünk, nézni detektívfilmeket.

Az, hogy a mai ember fejében olyan kép él a Centrálról, ahol sötét bútorok között öregemberek ültek naphosszat, inkább a korabeli fekete-fehér képeknek vagy a képen szereplők ósdinak ható arcszőrzetének tudható be, pedig ez egyáltalán nem volt így: a híres törzsasztalokat fiatal emberek ülték körül – dönt meg egy újabb tévhitet Kőrössy Zoltán, az Eventrend alapító-társtulajdonosa. Ez a társaság nyitotta újra idén áprilisban a Covid-járvány kezdete óta zárva tartó kávéházat, és aprónak tűnő, ám nagyon is tudatos változtatásokkal igyekeztek rávezetni a vendégeket arra: aranykorában igenis progresszív helynek számított a Centrál, amely nem csak „mindenki számára” nyitott volt, de azzal, hogy a kor véleményvezéreinek, hírességeinek második, nyilvános otthonaként funkcionált – szó szerint éjjel-nappal –, igazán pezsgő helyként ismerték.

A Magyar Rádió Reggel a Centrálban című új irodalmi műsorának felvétele 1972-ben
Fortepan / Szalay Zoltán

Ez pedig így volt az aranykor után is, még ha nem is az irodalom szupersztárjai fordultak meg a helyen: a hatvanas években egyetemi klubok – a Metró, majd az Eötvös Klub – az akkori menő beatzenekaroknak adtak fellépési helyet. Így fordulhatott elő, hogy 1965-ben a nyitás után nem sokkal már be is zárták az Eötvös klubot, amit az ELTE KISZ-titkára akkor a Magyar Ifjúságnak így indokolt: „Igen, eleinte jól ment minden. Csak aztán egyre gyakoribb lett, hogy az Atlantis együttes jó zenéje, no meg az általános jó hangulat odavonzotta a környék régi Metró-híveit. Igen, a belvárosi galeriket.”

És nem hiányzott a progresszió a rendszerváltás után sem a helyből, amikor Wizzard néven az játékgépes kaszinóvá változott – arról most ne beszéljünk, hogy minden más meg igen.

A Centrál visszatérésének az ezredfordulón bekövetkezett váltást tartják: Somody Imre vállalkozó akkor nyitotta újra a kávéházat, a pompával együtt pedig jöttek a súlyos függönyök, a sötét falak és historizáló környezet – Kőrössy Zoltán most azt mondja, céljuk az, hogy a betérők ne érezzék magukat úgy, mintha egy nyugdíjas klubba lépnének be.

Kőrössy Zoltán
Reviczky Zsolt

Így mentek a függönyök, a kávéház nagyobbik teremrészét világos elválasztó elemekkel tették komfortosabbá, a falat világosabbra festették – mintha egy óriási nappaliban járnánk. Az pedig, hogy a bejárat visszakerült az eredeti helyére, már azt szolgálja, hogy – mint minden grand caféba – „meg lehessen érkezni, ne egy oldalajtón kelljen besurrani”.

Reviczky Zsolt

A Centrál egész történetét ez a kettőség uralta: van egy történelmi kávéház, de a történelmi falak között mindig nagyon korszerű gondolatok voltak – mondja Kőrössy, Mancza Norbert igazgató pedig hozzáteszi: ezt a kettőséget tükrözi az étlap is. Így került a hagyományos Dobos-torta mellé egy teljesen megújult változat, vagy éppen került a hagyományos francia melegszendvics, a croque-monsieur kenyér helyett polentába. A gasztronómiai hagyomány őket nem kötötte annyira, mint a Gundelnél, ahol megőrzendő hagyatékként tekintenek az étlap elemeire: „a Gundelnél mindenkinek van egy Gundel-palacsinta receptje, itt meg mindenki járt már” – idézi fel Mancza a kávéház helyét a pesti kultúrában.

Reviczky Zsolt
Mancza Norbert
Reviczky Zsolt

Az persze nehezebb kérdés, hogyan lehet ma az aranykor irodalmi szellemét feléleszteni. Kőrössy Zoltán szerint nem azzal, hogy régen élt költők-írók portréit aggatják a falra, netán könyveket tesznek ki a polcra, hátha leemeli onnan alaki. Inkább azt igyekeztek megtalálni, a mai embereket hogyan lehet közel hozni, akár csak néhány percre az irodalomhoz. Az ő megoldásuk – a korabeli írógépekre szerelt lámpákon túl – az irodalmi étlap, amelyből az irodalmi főúr olvas fel a vendégnek, ha kéri. A választék a magyar irodalom klasszikusaitól modern popdalok szövegéig terjed – a személyes élmény egyszerre furcsa és intim, arra azonban mindenképpen jó, hogy a hallgatót akár két percre kiszakítsa a mindennapjai valóságából.

Reviczky Zsolt

Hogy ebbe mennyire fér bele, hogy a kor véleményvezérei, írói is ide tegyék a székhelyüket? Kőrössy Zoltán azt mondja, szívesen látnák őket. Hogy milyen lenne a reakció? Talán olyan, mint amit Devecseri Gábor írt anno Karinthy Frigyesről:

„A Centrál kávéház üvegablaka mögött írt. A járókelők, mintha összebeszéltek volna, egyformán viselkedtek. Mindegyikük továbbment még egy-két lépést, aztán mintha villamos áram érte volna, hátrarándult, és megállt a nagy üvegablak előtt, Karinthyt nézni, mintha csak egy akvárium elé ért volna, annak valami különös új szerzeményét bámulni.”

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.