Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
A miniszter egy 2017-es tűzesettel indokolta, miért vett 2021-ben állami támogatással egy jóval kisebb lakást egy luxus lakóparkban. Nagy Márton azt állítja – mivel az új lakásban nem élnek életvitelszerűen – a támogatásokat visszafizette. A miniszter családjának van még két lakása a szóban forgó társasházban. A miniszter sajtófőnöke szerint az egész magánügy.
Vers Ádám, Nagy Márton sajtófőnöke azt próbálta megtudni egy személyes találkozón a 24.hu-tól, miért foglalkoznak a miniszter lakásvásárlásával, hiszen ez
Nagy Márton magánügye, amit igyekeznek a szakmai kérdésektől különválasztani
– írja az ingatlanvásárlással foglalkozó cikkében a portál.
A találkozóra azért került sor, mert Nagy Márton 2021-ben állami támogatással (csok és adóvisszatérítés) vásárolt lakást a XII. kerületi Németvölgyi úton, egy luxus lakóparkban. Az állami támogatás feltétele lett volna, hogy az ingatlanban utána életvitelszerűen lakjanak. Ami a lap információi szerint nem valósult meg.
Az ügyről a nyilvánosság egy előzmény nélküli minisztériumi közleményből értesült. A közleményt úgy adták ki, hogy amúgy további személyes találkozót kértek a lakásvásárlással foglalkozó médiumtól – amelyre nem került sor.
A közleményben a miniszter azt állította, hogy
2017-ben egy tűzeset miatt a családja „utcára került” (Nagy Márton ekkor a jegybank alelnöke volt, ennek megfelelő fizetéssel),
biztosítania kellett „gyermeke és felesége lakhatását”. Az érintett lakás lakhatóvá tétele állítása szerint évekig bizonytalan volt, ezért 2021-ben egy másikat vásárolt a feleségével közösen, a Németvölgyi úton. Ehhez vették fel a kedvezményt. A lakással kapcsolatban fontosnak tartotta megjegyezni, hogy azt „sohasem hasznosítottam”, illetve azt is kijelentette: „Az általam jogszerűen igénybe vett csokot és az adót időközben visszafizettem.”
A 24.hu azt írta, a 2021-ben vásárolt lakás tulajdoni lapján nincs nyoma, hogy a kedvezményeket visszafizette volna – a minisztérium pedig nem válaszolt az ezt firtató kérdésekre. A lap cikkének megjelenése után a minisztérium rövid közleményben reagált. Ebben azt írták, Nagy Márton visszafizette a csokot és az adót, „az ingaltan (sic! – a szerk.) tulajdoni lapján is törlésre került a jelzálogjog és az elidegenítési és terhelési tilalom”. A minisztérium helyreigazítási per indítását ígérte – azt nem közölték, hogy Nagy Márton pontosan mikor fizette vissza az állami támogatásokat, és az azokkal kapcsolatos földhivatali bejegyzéseket mikor törölték a tulajdoni lapról.
Egyébként nehezen érthető, hogy a volt jegybanki alelnök – aki akkor már Orbán Viktor gazdasági főtanácsadója volt – a feleségével és két gyermekével együtt miért egy 49 négyzetméteres lakásba költözött volna az addigi 89 négyzetméterről.
A lap szerint a II. kerületi társasházban Nagy Márton családjának két másik lakása is van, így összesen több mint 300 négyzetmétert birtokolnak ott. Erre az állításra a minisztériumi közlemény nem reagált.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.