Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Főleg a nagy vidéki városokban és Budapesten esett vissza a lakásépítések száma. Új engedélyből vidéken mindenhol kevesebbet, Budapesten azonban néhány nagyberuházás miatt majdnem háromszor annyit adtak ki, mint tavaly.
A tavalyi ilyenkorinál 2,7 százalékkal kevesebb, 2704 új lakást adtak át az idei első negyed évben – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Évek óta nem volt ennyire alacsony ez az érték, már a 2024-es szám is nagy csökkenést jelentett, 2021-ben még 6000 fölött volt az első negyed évben átadott új lakások száma.
Budapesten 7,4, a megyei jogú városokban pedig 33,5 százalékos csökkenést mértek, miközben a falvakban 2,5, a kisebb városokban pedig 29,2 százalékkal nőtt a mutató.
Jobbnak tűnik a jövőkép, ha a most kiadott lakásépítési engedélyek számát nézzük, az ugyanis 24,9 százalékkal nőtt. A növekedésről kizárólag a budapesti lakáspiac tehet: 290 százalékkal több engedélyt adtak ott ki, mint egy éve ilyenkor – eközben a megyei jogú városokban 16,9, a többi városban 25,3, a falvakban pedig 6,5 százalékkal csökkent az engedélyek száma.
Nagyon látványos a különbség az ország különböző területei között is. A Dél-Dunántúlon például 2,3-szorosára ugrott az újonnan átadott lakások száma, de ezt csak a Balaton-parton lévő településeknek köszönheti az egész régió. Pest megyében 21 százalékos növekedést mértek, vagyis a budapesti agglomeráció lakáspiaca továbbra is pörög, miközben az Észak-Alföldön 48, a Dél-Alföldön 40, a Közép-Dunántúlon pedig 46 százalékkal esett vissza az új lakások száma.
Az is látványos, hogy Budapesten belül mennyire néhány nagy beruházás alakítja a lakáspiacot. Az, hogy majdnem háromszorosára nőtt a kiadott engedélyek száma, javarészt néhány ilyen projektnek köszönhető: az összes fővárosi új lakásépítési engedély közel 40 százalékát Újbudán adták ki, és ugyanennyit együtt Kőbányán, Angyalföldön és Csepelen. Az is ezt a változást mutatja, hogy a tavaly ilyenkori 61 százalékkal ellentétben már az új lakások 66 százalékát cégek építtetik, nem magánszemélyek.
Az újonnan használatba vett lakások fele található családi házban. 41 százalék több szinten, többlakásos épületben van, 4,5 százalék pedig lakóparkban.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.