szerző:
ingatlanmenedzser.hu

Az eredetileg tervezettnél korábban, már 2012.

Az eredetileg tervezettnél korábban, már 2012. január 1-től működne a nemzeti eszközkezelő - mondta Rogán Antal, a parlament gazdasági bizottságának fideszes elnöke.

©

Három érdemi változtatást tartalmaz a bizottsági indítvány. Az egyik szerint a NET korábban kezd működni az eredetileg tervezettnél, mert az eredeti javaslat a kihirdetést követő 60. napon léptette volna hatályba a törvényt, azaz hozzávetőleg februártól működött volt az eszközkezelő, a bizottsági módosító indítvány ezt előbbre hozza 2012. január 1-re.

Egy másik indítvány szigorítja azt a törvényjavaslatot, amely szerint nem ajánlhat fel ingatlant megvételre a NET-nek az, akinek a nevén másik ingatlan is van, és nem teheti ezt majd meg az sem, akinek a nevén haszonélvezeti jog van. Ezzel a szűkítéssel nem "bújhat ki a hiteladósság" alól az, aki két ingatlannal rendelkezik, de például egyiket átíratja a gyerekek nevére és csak a haszonélvezeti jogot tartja meg. Az eszközkezelő célja a valóban rászorultak megsegítése - hangsúlyozta.

A bizottság azt is indítványozta, hogy az eszközkezelő csak állami és önkormányzati cégekkel működhessen együtt közbeszerzés nélkül. Erre azért van szükség, mert az ingatlanok vagyonkezelését célszerűbb lenne az önkormányzati vagyonkezelőkkel elvégeztetni, nincs szükség arra, hogy kiépüljön az egész országban egy vagyonkezelő szervezet.

©

A bizottság nem támogat egyetlen, a NET-ről szóló törvényhez benyújtott ellenzéki módosító indítványt sem. A hitelszerződésből eredő kötelezettségeiknek eleget tenni nem tudó természetes személyek lakhatásának biztosítása címet viselő törvényjavaslatot november 5-én nyújtotta be az Országgyűlésnek a nemzetgazdasági miniszter; hétfőn a részletes vitáját folytatja le a parlament.

Az előterjesztés a NET működésének eljárási, pénzügyi szabályait, a NET-nek felajánlott ingatlanokra vonatkozó és a felajánlás jogszerűségéhez szükséges szabályokat fekteti le, és azt is, hogy az adós miként vásárolhatja vissza anyagi helyzetének rendeződése után az ingatlant. Az indítvány szerint a hiteladós az ingatlanban maradhat bérlőként, s ha konszolidálódik a helyzete, visszavásárolhatja a lakást vagy az érintett ingatlant.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Végzett anyósával egy székesfehérvári férfi

Végzett anyósával egy székesfehérvári férfi

2 méteres is lehet a most felfedezett kínai óriásszalamandra

2 méteres is lehet a most felfedezett kínai óriásszalamandra

Eddig 75 gyerek került kórházba szalmonellafertőzés miatt Debrecenben

Eddig 75 gyerek került kórházba szalmonellafertőzés miatt Debrecenben

Bréking: Orbán Viktor szerint megszűnt itthon a baloldali médiatúlsúly

Bréking: Orbán Viktor szerint megszűnt itthon a baloldali médiatúlsúly

Holnap bemutatják a Xiaomi telefont, amelynek a képernyője nagyobb, mint az előlapja

Holnap bemutatják a Xiaomi telefont, amelynek a képernyője nagyobb, mint az előlapja

Meg kellett műteni a gerincét a bosnyák cirkuszban lezuhant magyar artistának

Meg kellett műteni a gerincét a bosnyák cirkuszban lezuhant magyar artistának