Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Erzsébetváros drasztikusan megemelte lakásbérleti díjait, ezért tömeges kilakoltatások jöhetnek.
Erzsébetváros drasztikusan megemelte lakásbérleti díjait, ezért tömeges kilakoltatások jöhetnek. Sokan októberben szembesültek azzal, hogy közel a duplájára növekedett a havi fizetendő összeg.
Az Oktatást Segítő és Információs Alapítvány (OKSIA) szerint a fizetendő lakbér jelentős növelése mellett "egyéb külön szolgáltatások díja" címén külön fizetendő díjtételként szerepel a korábban lakbérben foglalt közös részek költségeinek fedezésére szolgált összeg is. Ez többek számára közel tizenöt százalékos újabb díjemelést jelent.
A helyzet súlyosságát jelzi, hogy a díjhátralékosokkal korábban legfeljebb húsz havi részletfizetési megállapodást kötött Erzsébetváros Önkormányzata, melyben a bérlőnek közjegyző előtt tett nyilatkozattal azonnali lakáskiürítés feltételét kellett vállalnia. Ennek értelmében a havi díjfizetési kötelezettség nem teljesítése esetén az Önkormányzat már másnap végrehajtási eljárást indít, illetve a korábbi eljárást folytatja.
A közjegyzői nyilatkozat révén a lakás kiüríttetésének akár néhány napon belül érvényt lehet szerezni. A részletfizetési megállapodásokat megkötésére az Erzsébetváros Önkormányzat által kijelölt közjegyzői irodán elmondták, hogy nagyon sok elkeseredett reklamációt kaptak, és mindenkinek azt tanácsolták, hogy az előző tartozás részleteit mindenképpen fizessék, ezzel elkerülhető az előző végrehajtási eljárás folytatása.
A vagyonkezelőnél elismerték, hogy kézbesítési problémák miatt többen csak a novemberi számlát kapták kézhez, az októberi számlák – vele együtt a tájékoztató levél és a szükséges nyomtatványok - kézbesítése még november végére se fejeződött be teljesen. Ráadásul azonnali hatállyal megszűnt a korábbi - szociális vagy műszaki ok miatti – lakbércsökkentések mértéke, az érintett bérlőknek ez újra kell kérelmezniük. Azonban a kérelmeket addig nem továbbítják, amíg a kérelmezőnek két hónapot meghaladó mértékű tartozása van, márpedig a részletfizetési szerződést kötöttek esetében ez az eset azonnal fennáll.
A fentiek alapján előre jelezhető, hogy a korábbi problémák hatványozottabban fognak jelentkezni a főváros VII. kerületében, hiszen az önkormányzati bizottsági döntések legkorábban decemberben vagy januárban születhetnek meg, de nem lesz visszamenőleges hatályuk. A fűtési szezon kezdetére időzített eljárás egyértelműen jelzi a jogalkotó prekoncepcióját, miszerint pontosan azokat zárják ki a szociális támogatások köréből, akik ezek nélkül nem képesek eleget tenni a drasztikusan megnövekedett fizetési kötelezettségeiknek.
A jelen körülmények között ezért a márciusi kilakoltatási moratórium lejártát követően sok erzsébetvárosi család veszítheti el a lakását. A kialakult helyzet azért is figyelemre méltó, mert az önkormányzati szociálpolitikán túl jelezheti az új önkormányzati vezetés helyi vagyongazdálkodással és ingatlanpiaccal kapcsolatos orientációját is.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.