szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Bemutatták Barack Obama amerikai elnöknek az Aszimo nevű japán robotot a tokiói Nemzeti Tudományos és Innovációs Múzeumban. A kis fickó annyit tud, hogy az már ijesztő.

"Örülök, hogy megismerhetem" – ezekkel a szavakkal fordult Aszimo az elnökhöz, aki mosolyogva így felelt: "én is örülök, hogy megismerhetem". 

Aszimo a Honda fejlesztése, olyan magas, mint egy tízéves gyerek. A kis technológiai csoda bemutatta az összes mozdulatot, amelyre képes, majd fémes hangján annyit mondott: "focizni is tudok". Jó erőset rúgott a labdába, amelyet végül Obama fényes, fekete cipőjével állított meg. Obama azt mondta, kicsit már ijesztő, mennyire élőnek tűnik a robot. 

Aszimo a Honda legfrissebb "szülötte". Annak a mintegy húszéves projektnek a keretében fejlesztették, amelyben idősek segítésére, illetve veszélyes feladatok végrehajtására terveznek robotokat. 

A japán cég szerint a laptoppal irányított gép fel tud menni a lépcsőn, tárgyakat képes kézbe fogni, és a maga nemében az első, amelyik gyakorlatilag úgy fut, mint az ember.

MNB: Három óriási gyár 2025-ös beindulása lökhet a gazdaságon nagyot, de a profitot és a bérek egy részét ki is viszik az országból

MNB: Három óriási gyár 2025-ös beindulása lökhet a gazdaságon nagyot, de a profitot és a bérek egy részét ki is viszik az országból

Sokat ad az egyes tudósoknak, de a tudománytól el is vesz valami nagyon fontosat az MI

Sokat ad az egyes tudósoknak, de a tudománytól el is vesz valami nagyon fontosat az MI

Ezekben a hűtőkben hosszabban maradnak frissek az ételek, egy egész érdekes megoldással állt elő a Samsung

Ezekben a hűtőkben hosszabban maradnak frissek az ételek, egy egész érdekes megoldással állt elő a Samsung

Legalább nyolcan meghaltak Kínában, miután tűz ütött ki egy piacon

Legalább nyolcan meghaltak Kínában, miután tűz ütött ki egy piacon