szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A halláskárosodás mellett más egészségügyi problémákra is utalhat, ha rendszeresen horkolunk - derítette ki egy friss amerikai kutatás.

Egy New York-ban több szakterület orvosának bevonásával készült kutatás során a horkolást az eddig megszokottól eltérően vizsgálták. Olyan egészségügyi problémákat kerestek, amelykre a horkolás utalhat, és többet is találtak.

A legfontosabb és legtöbb egybeesést hozó gond a halláskárosodás volt: az eredmények azt mutatták, hogy az alcsony és magas frekvenciájú hangok észlelése is nagyobb gondot okoz azoknak, akik horkolnak - árulta el a kutatásban résztvevő Dr. Neomi Shah, a New York-i Montefiore kórház szakembere, majd hozzátette: a magas frekvenciájú hangokhoz kapcsolódó halláskárosodoás esélyét például 90 százalékkal növeli meg a horkolás.

A CBS-nek azt is elmondta, hogy az érrendszeri problémákra és különböző gyulladásokra is az átlagosnál komolyabb esélye van azoknak, akik horkolni szoktak.

Bejelentette a kormány, mi kell a banki különadó kivezetéséhez, és nem egyhamar fogják ezt elérni

Bejelentette a kormány, mi kell a banki különadó kivezetéséhez, és nem egyhamar fogják ezt elérni

Tiszás aktivista lett a Barackfa-dal énekese, aki régen Orbán Viktor beszédei előtt lépett fel

Tiszás aktivista lett a Barackfa-dal énekese, aki régen Orbán Viktor beszédei előtt lépett fel

Életmentő szívműtéten esett át Nyilasi Tibor

Életmentő szívműtéten esett át Nyilasi Tibor

Kibővíthetik az árréssapkát, az élelmiszerek után újabb termékkörnél korlátozhatják az árat

Kibővíthetik az árréssapkát, az élelmiszerek után újabb termékkörnél korlátozhatják az árat