szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Ismét megrendezik a Nagy Diák IQ-teszt elnevezésű versenyt, amelynek három fordulójában középiskolások és egyetemisták mérhetik össze intelligenciaszintjüket.

A megmérettetés első részében a 17 és 24 év közötti fiataloknak november 9-ig kell kitölteniük a Mensa HungarIQa által kifejezetten a fiatal korosztály számára kifejlesztett online IQ-tesztjét ide kattintva. Azok a fiatalok, akik az első körben 125-nél több pontot érnek el, bejutnak a budapesti fordulóba, ahol ingyen tölthetik ki a Mensa hivatalos felvételi tesztjét, amely egyben az ország legintelligensebb embereit tömörítő szervezetbe is belépőül szolgálhat. A december 4-i élő döntőbe csak a minimum 130-as IQ-val rendelkezők jutnak tovább - közölték a szervezők az MTI-vel.

Az idei versenyt közösségi kampány egészíti ki: a felhasználók egy úgynevezett online szabadulós játékban mérhetik össze találékonyságukat és logikai képességüket.

A tavalyi versenyen a lányok között az akkor 18 éves Tóth Emese, a budapesti Semmelweis Egyetem elsőéves orvostanhallgatója lett a legintelligensebb, a fiúk közül pedig Kóczán Gergely, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem akkor harmadéves építészmérnök hallgatója bizonyult a legjobbnak.

A fagyos időjárás miatt tudtak újból offenzívát indítani az ukránok Kurszkban

A fagyos időjárás miatt tudtak újból offenzívát indítani az ukránok Kurszkban

A DK a nemzetbiztonsági bizottság összehívását kezdeményezi

A DK a nemzetbiztonsági bizottság összehívását kezdeményezi

Alig kezdődött el az év, már telibe találta a közútkezelők autóját egy figyelmetlen sofőr – videó

Alig kezdődött el az év, már telibe találta a közútkezelők autóját egy figyelmetlen sofőr – videó

Tovább árulják az ellopott magyar katonai adatokat

Tovább árulják az ellopott magyar katonai adatokat