szerző:
MTI

Helybenhagyta a Pécsi Ítélőtábla pénteken annak a fiatalembernek a hatéves börtönbüntetését, aki 2009 októberében a Zala megyei Söjtörön két társával betört egy családi házba, az ott lakó párt bántalmazta, kirabolta, a nőt pedig megerőszakolta.

A táblabíróság Krémer László vezette tanácsa megalapozottnak találta az első fokon eljáró bíróság döntését és a 18 éves fiatalembert társtettesként elkövetett rablás, életveszélyt okozó testi sértés, súlyos testi sértés, erőszakos közösülés és magánlaksértés miatt marasztalta el. Két társának 10, illetve 5 év szabadságvesztésről szóló büntetése korábban jogerőre emelkedett.

A bűncselekmény elkövetésekor még fiatalkorú vádlott, szintén fiatalkorú és felnőtt barátjával 2009. október 3-án egy ismerősei által szervezett családi rendezvényen vett részt Söjtör közelében. A nap végére mind a hárman leittasodtak. Hazafelé elhatározták, hogy egy ismerős pártól pénzt szereznek. Hajnali egy órakor betörtek a házukba, az álmából felriadó férfit és nőt megverték, utóbbit a vádlott megerőszakolta. A sértettek súlyos, illetve életveszélyes sérüléseket szenvedtek.

A támadók ezután értékek után kutattak a házban, ahonnan végül 20 ezer forint készpénzt, zseblámpát, öngyújtót és tojásokat zsákmányoltak. A rendőrség másnap elfogta őket.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
A hun-magyar rokonságot bizonyítani csak politikai megrendelésre lehet, és hozzá is fogtak

A hun-magyar rokonságot bizonyítani csak politikai megrendelésre lehet, és hozzá is fogtak

Micsoda egybeesés – a robbanás után leállt több oroszországi nukleáris mérőállomás

Micsoda egybeesés – a robbanás után leállt több oroszországi nukleáris mérőállomás

"Legkövérebb és legröpképtelenebb": 70 év után végre 200 fölé emelkedett a bagolypapagájok száma

"Legkövérebb és legröpképtelenebb": 70 év után végre 200 fölé emelkedett a bagolypapagájok száma

Ez a fiatalember kiköpött David Bowie

Ez a fiatalember kiköpött David Bowie

Felszámolják a gyártót, de gyártják tovább a szarvasi kávéfőzőt

Felszámolják a gyártót, de gyártják tovább a szarvasi kávéfőzőt

Négy nap alatt 55 Jóbarátok-részt nézett meg munkaidőben, most perelik

Négy nap alatt 55 Jóbarátok-részt nézett meg munkaidőben, most perelik