szerző:
Zalavári Noémi
Tetszett a cikk?

A szíriai polgárháború kitörése óta több mint 20 ezer ember csatlakozott különböző szélsőséges iszlamista szervezetekhez, több ezren nyugati országokból indultak útnak. Sokan közülük fiatalok és befolyásolhatóak. Elvesztésük a családjaiknak hatalmas fájdalommal és szégyenérzettel járt. Édesanyák mesélték el a történetüket.

A Kanadában élő Christianne Boudreau minden szabad percét azzal tölti, hogy az Iszlám Államról néz videókat az interneten; idősebbik fiát, Damiant keresi a fekete símaszkot viselő alak között. A koppenhágai Karolina egy Viber üzenetből tudta meg, hogy a fia már „darabokban van.” Torillnak lányai mondták meg, hogy fia halott, miután az oslói pályaudvaron egy toborzó megmuttata nekik a fejbelőtt bátyjuk képét egy iPaden.

Ez a három nő csak néhány azok közül az anyák közül, akik az Iszlám Állam miatt veszítették el a gyermeküket. Négy éve tört ki a szíriai polgárháború, azóta 20 ezer ember ment Szíriába és Irakba azért, hogy csatlakozzon valamelyik radikális iszlamista csoporthoz. Ebből több mint háromezer nyugati országokból származik. Néhányan a családjuk áldásával kelnek útra, de a legtöbben titokban, derül ki a Huffington Post mélyen felkavaró cikkéből, amit olyan anyákról készített, akiknek a gyermekei a terror szolgálatába álltak.

„A fiad darabokban van”

A 46 éves Christianne-t első férje akkor hagyta el, amikor fia, Damian tízéves volt. A fiú nagyon rosszul élte meg a válást, a számítógépes játékokban keresett vigaszt, később pedig sikertelen öngyilkosságot követett el. Nem sokkal azután, hogy kiengedték a kórházból, elújságolta anyjának, hogy felfedezte a Koránt. Bár Christianne kereszténynek nevelte a fiát, örült a hírnek, mert úgy tűnt, az iszlám vallás jó hatással van a fiúra. Aki később azonban egyre furcsábban viselkedett: „nem ült le a vacsorázni a családdal, ha bor volt az asztalon, és azt mondta, teljesen elfogadható, ha egy férfinek több felesége van”, emlékezett vissza az anya.

©

Egy évvel később Damian elköltözött otthonról, muszlim barátaival közösen vett ki egy lakást a helyi mecset fölött, majd egyszer csak közölte, hogy Egyiptomba megy tanulni, hogy imám lehessen, így teljesen kikerült a család látóköréből. 2013 januárjában két kanadai hírszerző kopogtatott Christianne ajtaján, és elmondták neki, hogy a fia igazából Szíriába utazott, és csatlakozott az al-Kaidához.

A legtöbb ember aki ilyen radikális csoporthoz tartozik, minden kapcsolatot megszakít a „hitetlenekkel”. De Damien 2-3 naponta mégis felhívta az anyját, aki többször megpróbálta rábeszélni, hogy jöjjön haza. De a próbálkozásai sikertelenek voltak, a beszélgetéseik alatt pedig a fiú egyre ridegebbé vált az anyjával. Boudreau utólag jött rá, hogy ez egy időben történhetett azzal, hogy az ISIS leszakadt az al-Kaidáról.

Amikor egy jó ideje nem beszéltek egymással, egyik este egy riporter hívta fel az anyát és figyelmeztette, hogy egy Twitter-üzenet szerint Damian meghalt.

Az asszony szó szerint belebetegedett a hírbe, hetekig lefejezésekről, gyilkosságokról, véres harcokról készült videókat nézett az interneten. Nem a brutalitás érdekelte, csak az, hogy hátha megpillanthatja a fia arcát. Végül Damian maga jelentkezett, többször is felhívta az édesanyját, aki könyörgött neki, hogy jöjjön haza. Egy idő után ezek a telefonhívások is megszűntek, és Damian csak a Facebookon kommunikált néha-néha az anyjával. Aztán 2014 januárjában egy riporter hívta fel Christianne-t, és elmondta neki, hogy a fiát megölte a szír hadsereg. Az édesanya úgy érezte, vége az életének. Nem evett, nem aludt, kezdett beleőrülni a gyászba. Egyetlen dolog tudta kirángatni a depresszióból, amikor megtudta, hogy nincs egyedül. Néhány hónappal Damian halála után Christianne Németországba utazott, hogy hasonló sorsú édesanyákkal találkozzon. Megosztották egymással történetüket. Rájöttek, hogy ugyanazt élték át mind. Más anyák történeteinek hatására Christianne belépett az „Anyák az életért” mozgalomba, iskolákba jár előadásokat tartani, és mindenhol elmeséli fia történetét. „Ez egyre égetőbb ez a probléma, nem értem, ha a drogokról és a szexről beszélnek a fiatalokkal, akkor erről miért nem?” – teszi fel a kérdést az anya.

Ez az én fiam, aki meghalt?

Németországban találkozott először Christianne  Karolina Dammal, egy koppenhágai édesanyával, aki egy  Viber-üzenetből tudta meg, hogy a fia, Lukas meghalt: „A fiad darabokban van”, állt az üzenetben.

Az Asperger-szindrómától és figyelemhiány-zavartól szenvedő Lukas kamaszként, majd fiatal felnőttként több kisebb balhéba is belekeveredett: a rendőrség elkapta lopott robogó vezetése közben, és volt, amikor ellopta egyik barátja édesanyjának eljegyzési gyűrűjét.

©

Lukas a munkahelyén ismekedett meg az iszlámmal, a munkatársai többségében muszlimok voltak.  Az anyja csak hónapokkal később jött rá, hogy fia áttért az iszlám hitre; észrevette, hogy a fia nem eszik nem napközben, mert a Ramadán idején böjtöl. Innentől a fiú teljes átalakuláson ment keresztül. Gyakran gurult dühbe, előfordult az is, hogy ököllel lyukakat ütött a szobája falába. Hasonlóan Damianhoz, Lukas is elköltözött otthonról, három nála idősebb iszlamista társával lakott együtt. Még csak 18 volt, amikor egyszercsak eltűnt. Lukas a török határról hívta fel édesanyját, akkor még életben volt. Később átment Szíriába, ahol feltehetően csatlakozott az Ahrar al-Shamhoz, egy Aszad-ellenes iszlamista csoporthoz. Ekkor még sokat beszéltek telefonon, de ezek a hívások idővel megritkultak, utoljára 2014 decemberében beszéltek.

Dam nem tudta, hogy ez idő tájt az Ahrar al-Sham vezetősége megsemmisült egy ISIS támadás következtében, és az ezt követő káoszban Lukas csatlakozott az Iszlám Államhoz. Amikor újra felbukkant két hónappal később, Dam Viberen keresztül próbálta rávenni arra, hogy jöjjön haza.

Az utolsó beszélgetésük. 2014. december 28-án volt. Aztán Lukas egyik koppenhágai muszlim barátja csöngetett be hozzá. „Az örökkévalóságig tartott mire felért a lépcsőn, pedig csak négy lépcsőfok volt.  Ő csak hebegett és habogott a folyosón, tehát behúztam őt. Sírt, nem akart a szemembe nézni.” Avdic végül kibökte, hogy Lukas megsebesült. „Ott, abban a pillanatban tudtam, hogy meghalt.”, mondta Dam.

Avdic, miután elment, elküldte Damnek egy privát Facebook-csoportnak a linkjét. Dam simán fel tudott jelentkezni: ezen az oldalon látott Lukasról egy képet, amint a földön hevert egy AK-47 gépfegyver és egy falra kitűzött ISIS-zászló társaságában. Ahogy lejjebb görgetett a többi post között, a videók automatikusan elindultak. „A videókban végignéztem lefejezéseket, erőszakolást, mészárlást , csak azért, hogy hátha találok valami információt a fiamról”, emlékezett vissza. Nemsokára rábukkant egy olyan posztra, ami egy bizonyos Sahid haláláról szólt, tudta, hogy ez volt Lukas muszlim neve. Az alábbi szöveg volt a posztban: „Allah fogadja be a mi megtért dán testvérünket, Sahidet, és kérlek, egyesítsd őt újra Allahhal.” Dam túlságosan is retteget ahhoz, hogy valamit is posztoljon, végül a következőt írta:

Ez az én fiam, aki meghalt? LÉPJETEK KAPCSOLATBA velem és MONDJÁTOK EL!

Nemsokára egy Abu Abdul Malik nevű ember válaszolt neki: Karolina Dam, Ön volt az első, akire a testvérünk gondolt, hogy miképp is értesíthetnénk Önt.  Ezek a hírek nehezek lehetnek egy anyának, függetlenül attól, hogy hívő vagy sem, mivel az anya gyerek iránti szeretete különleges és ez volt az egyik fő okunk a megkésett értesítésre. Allah vezesse keresztül ezen az anyát és fogadja be Allah a testvérünket.

Az anyák szerepe a legfontosabb

Christiana nem sokkal Damian halála előtt lépett kapcsolatba Daniel Köhlerrel, aki a  radikalizáció szakértője. Köhler évekig olyan neonáci fiataloknak segített, akik el akarták hagyni a mozgalmat. Az utóbbi időben viszont muszlim fiatalokkal és családjaikkal kezdett foglalkozni. „Ez a klasszikus radikalizálódás mintapéldája” – mondta Damian esetéről. A folyamat nagyon hasonlít arra, amikor valaki egy vallási szektába, vagy egy szélsőjobboldali mozgalomba kerül be. Az új tag először eufórikus állapotba kerül; úgy érzi, végre van értelme az életének.  A második szakasz a frusztrációról szól:  ekkor jönnek rá, hogy családja és a barátai nem feltétlenül vevők az üzenetére, ilyenkor jönnek a konfliktusok. Jellemzően ezen a ponton szokták azt a tanácsot kapni a tanítóktól, hogy csak akkor tudja átélni a hitét, ha elhagyja családját és egy muszlim országba költözik. Végül elkezdik erősíteni a fizikumukat, harci edzésekre járnak és azt gondolják, hogy az erőszak az egyetlen megoldás, magyarázza a szakértő.

Daniel Köhler úgy gondolja, a radikalizálódó fiatalokra az anyák lehetnek a legnagyobb hatással. „Az anya személye nagyon fontos a radikális iszlámban. Mohamed azt mondta, hogy a ’Paradicsom az anyák lábánál fekszik.’ Vagyis az anyjuk engedélyét kell kérniük, hogy harcba mehessenek, de minimum el kell köszönniük tőlük.” A szakértő rengeteg olyan harcossal foglalkozott, akik kétségbeesetten próbáltak egy utolsó Skype-beszélgetést létesíteni az édesanyjukkal, hogy elbúcsúzhassanak tőlük, vagy, hogy megtéríthessék őket és ezáltal újra találkozhassanak velük a Paradicsomban. Köhler szerint igaza van a szociológusoknak abban, miszerint ha változtatni akarunk, az anyákkal kell kezdeni. Pakisztánban és Indonéziában már léteznek is olyan „iskolák”, ahol az édesanyák megtanulhatják, hogyan tudják távol tartani gyerekeiket a radikális iszlámtól.

Azokban a családokban, mint amilyen Damiané is volt, az apák gyakran már nincsenek jelen. A nyugatra települt muszlim bevándorló családok között az is gyakori, hogy ha az apák jelen is vannak a család életében, akkor nem elég elkötelezettek. Magnus Ranstorp, az Európai Bizottság radikalizálódás ellenes munkacsoportjának társelnöke szerint a muszlim férfiak sok esetben úgy érzik, hogy a nyugati társadalom gyöngévé teszi és háttérbe szorítja őket. „Az anya a legfontosabb pillér”, véli a svéd szakember.

A fiuk által választott életet élik

Az elengedés egyik anya számára sem merül fel, ez egyet jelent azzal, hogy más anyák gyermekei a szélsőséges imámok nyomása alá kerülnek, és ők is öngyilkos merénylőkként végzik. Elengedni annyit jelent, mint megszakítani a kapcsolatot a saját gyerekükkel. Ezért a munkálkodásuk eremdénye az, hogy megtalálják a módját annak, hogy a gyermekeiket élve tartsák.

Van, akinek teljesen tönkremegy az élete, vagy abba menekül, hogy másokon segítsen, van akinek az élve maradt családtagjaival is megromlik a viszonya. A Huffington Post cikkének elején megismert Christianne Boudreau-ról Koehler azt mondta, a sebeit az eljövendőre felkészülve törődik. De ennek az az ára, hogy halott fiát a családja elé helyezte: az anya Damian világában tölti a napjai nagy részét, nem az övékben. Könyvelői munkáját nem tudja teljes munkaidőben ellátni, ami azzal is összefügg, hogy nyilvánosságra került, egy ISIS-harcos édesanyja. Eközben csak a májusi és a júniusi telefonszámlái az ezer dollárt is meghaladták a segítő tevékenységével összefüggő különböző interjúk.

Boudreau végkövetkeztetése: "Ha akkor tudtam volna mindazt, amit most, soha nem lett volna gyerekem."




 

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!