Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszter kezdeményezésére, Páva Zoltán (MSZP) elnökletével bizottság alakult, amely a szezon kezdetére olyan új szabályozást javasol, amellyel jelentősen csökkenne az esélye a stadionokban történő botrányok megismétlődésének. A GyISM a probléma tartós megoldására is kidolgozott tervezetet vár a testülettől.


A Páva-bizottság feladata annak megállapítása is, hogy a jogszabályi környezet vagy a jogalkalmazás hiányosságai vezetnek-e az olyan eseményekhez, mint amilyenek az elmúlt pénteken történtek az Üllői úton és Siófokon.
A jelentés tervezetét jövő hét végén terjesztik a miniszter elé. A Páva-bizottság tagjai: Bozóky Imre, az MLSZ elnöke, Györgyi Kálmán volt főügyész, az Igazságügyi Minisztérium új büntetőtörvénykönyv kodifikációjáért felelős miniszteri biztosa, Fodor József, a Belügyminisztérium Közjogi Helyettes Államtitkárságának képviseletében, Hadas Miklós szociológus, Kolláth György alkotmányjogász, Lapid Lajos, a BRFK főkapitány-helyettese és Strausz Zsolt, az ORFK Közbiztonsági Főigazgatóságától.
Páva Zoltán szocialista politikus tagja az MSZP Sporttagozatának. Ami a sporttal kapcsolatos tevékenységét illeti: a rendszerváltás előtt tevékenykedett a Komlói Bányász SK-ban, illetve igazgatta a komlói sportcsarnokot. 1990-től öt éven át tagja volt az NB I-es Kézilabda Liga Felügyelő Bizottságának, 1998-tól 2000-ig volt a Parlament Ifjúsági és Sport Bizottságának elnöke.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A Corvinus egyetemi lapjában nem jelenhetett meg egy interjú a genderről

A Corvinus egyetemi lapjában nem jelenhetett meg egy interjú a genderről

Több mint 300 óvónő hiányzik a rendszerből, szolgálati lakással sem lehet őket odacsábítani

Több mint 300 óvónő hiányzik a rendszerből, szolgálati lakással sem lehet őket odacsábítani

A Nutella gyártója érdeklődik a cég iránt, amely Lollobrigidát és Andy Warholt is megérintette

A Nutella gyártója érdeklődik a cég iránt, amely Lollobrigidát és Andy Warholt is megérintette

Óriási szerencséje volt a kisfiúnak, aki pár másodpercen belül kétszer is meghalhatott volna - videó

Óriási szerencséje volt a kisfiúnak, aki pár másodpercen belül kétszer is meghalhatott volna - videó

Százezrek maradhattak le a kampányban beígért rezsicsökkentésről

Százezrek maradhattak le a kampányban beígért rezsicsökkentésről

A Nemzetközi Sakkszövetség tiszteletbeli alelnökévé választották Polgár Juditot

A Nemzetközi Sakkszövetség tiszteletbeli alelnökévé választották Polgár Juditot