szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A hónap közepétől be kell fejezni az évelő növények, fák, cserjék öntözését és tápoldatozását, hogy vesszeiket beérlelhessék. Hosszan tartó szárazság esetén még inkább folytatni kell a vízutánpótlást, metszeni azonban most ne metsszünk.

A szélsőséges időjárás különösen sok munkát ad az idén a kiskertben: bár még nagyon messzinek tűnik a tél, az augusztus az ideje a növények télre való felkészítésének - áll a a Kerti kalendárium legfissebb számában.

Augusztusban elvégezhetjük a kék nőszirom, a pünkösdi rózsa és az izlandi mák tőosztását. Elültethetjük az ősszel virágzó hagymásokat, így az ősszel nyíló krókuszokat, az őszi vetővirágot és az őszi kikericset. 

Kedvenc egynyári balkon növényeinket most szaporíthatjuk dugványról, így a díszcsalánt, a muskátlit és a vízi fuksziát vagy a mindignyíló begóniát. A liliomok akkor érzik jól magukat, ha tövüket más növények lombja árnyékolja. Ennek hiányában fűnyesedékkel vagy más hasonló gyommentes takaró anyaggal fedjük el a tövét.

Most jelöljük ki az elültetésre váró tavaszi hagymás virágok helyét, amelyeket majd szeptembertől október végéig folyamatosan ültetünk. A gyep felújításának augusztus közepétől szeptember közepéig van itt az ideje. Az elnyílt egynyáriak helyére ültessünk díszkáposztát, a termetesebb növényeket karózzuk meg. A nagyvirágú krizantém oldalhajtásait törjük ki. 

Augusztusban heti egy alkalommal alaposan öntözzük meg azokat a cserjéket, amelyek ősszel a bogyóikkal díszítenek. Öntözést kíván még a rhododendron és a magnólia is, amelyen a virágrügyei most alakulnak ki. 

A hónap végén vigyük be a lakásba a kint nyaraló karácsonyi kaktuszt és a mikulásvirágot, és készítsük fel őket a karácsonyi virágzásra. Ezek a növények mostantól napi 14 órán át folyamatos sötétséget kívánnak , ezért délután 5-től reggel 7-ig borítsunk rájuk kartondobozt.  Heti egy alkalommal nitrogénben szegény, káliumban és foszforban gazdag tápoldattal is kínáljuk meg őket, ez serkenti a virágrügyek kialakulását.     
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Itthon

Már a levegőben van a parlagfű virágpora

Országszerte megjelent a levegőben a parlagfű pollenje, mindenütt igen magas az allergén penészek spórakoncentrációja, s az üröm nagyon erős virágpora is száll már néhány helyen a levegőben - olvasható az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) internetes honlapján.