Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az orosz kormány a nyilvánosságra kerülő jelentésben amiatt aggodalmaskodik, hogy a szankciók éket vernek Oroszország és szomszédjai közé.
Egy orosz központú, eurázsiai kereskedelmi tömb létrehozásával növelné gazdasági befolyását Oroszország egy kiszivárgott kormányzati dokumentum szerint, amelyet a Financial Times mutatott be. A jelentés, amelyet a legfontosabb orosz tisztségviselők és a legnagyobb állami cégek vezetői kaphattak meg, arról ír, hogy egy ilyen gazdasági közösség felvehetné a harcot az Egyesült Államok, az Európai Unió és Kína érdekszférájával is.
A tömb létrehozásával Oroszország hozzáférést kapna a globális dél nyersanyagaihoz, és lehetőséget nyújtana az oroszoknak, hogy “közös világnézetet” építsenek a fejlődő országokkal. A kulcskérdést az egykori Szovjetunió területén található közép-ázsiai államok jelentik, a kiszivárgott szöveg szerint Moszkva ugyanakkor úgy érzi, hogy a Nyugat sikeresen éket vert Oroszország és szomszédai közé a szankciós politikával.
Ezek az országok ugyanis jól jártak a szankciók bevezetésével, mivel nagyobb lett a ráhatásuk a kereskedelem alakulására, a korlátozások megkerülésével járó kockázat vállalásával pedig javult az alkupozíciójuk az orosz partnerekkel szemben. “Egy Oroszországhoz hasonló országgal való szoros kapcsolat nehézséget jelent a számukra” – ismeri el az orosz kormány a jelentésben.
A szöveg szerzői azt javasolják az orosz vezetésnek, hogy a közös történelmüket hivatkozási alapként használva közeledjen a közép-ázsiai országok felé, miközben tiszteletben tartja a függetlenségüket. A jelentés úgy értékel, hogy még egy ukrajnai győzelem sem jelentené az Oroszországgal szembeni nyugati szankciót visszavonását.
Az érintett államok ráadásul kihasználják Oroszország sebeshetőségét, és megpróbálnak az oroszok kihagyásával közeledni egymáshoz, erre a dokumentum példaként a Türk Államok Szervezetét, itthon ismertebb nevén a Türk Tanácsot említi példaként, amelynek Magyarország is tagja. Ezeknek az országoknak “döntést kell hozniuk az Oroszországgal kapcsolatos álláspontjukról” – írja a szöveg.
A jelentést negatív példaként hivatkozik az Ukrajna elleni háborút elítélő Kazahsztánra, míg a szankciók megkerülésében aktív Kirgizisztánt vagy épp Fehéroroszországot jó példának nevezi. Arra, hogy Magyarországot említi-e a dokumentum, a Financial Times nem tér ki, ugyanakkor Szijjártó Péter külügyminiszter korábban nyilvánosan érvelt a most kiszivárgott szövegben felvázolt eurázsiai gazdasági együttműködés mellett. “Nem mi vagyunk az egyedüliek Európában, akik azt gondolják, hogy vissza kellene térni az eurázsiai együttműködéshez, de csak mi vagyunk az egyetlenek, akik elég bátrak vagyunk ahhoz, hogy nyíltan beszéljünk róla” – írta tavaly ősszel a magyar külügy vezetője.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.