szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a hatékonyabb működés érdekében az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium (ICSSZEM) működésének átvilágítását javasolja - többek között ezt tartalmazza az ÁSZ összefoglalója.

A 2004-ben négy minisztérium és két országos hatáskörű szerv átalakulásából létrehozott minisztérium 2005-ös működéséről az ÁSZ összefoglaló többek között megállapította: az évközi struktúraváltozás sem az elvégzendő feladatok, sem a gazdasági, pénzügyi és számviteli folyamatok szempontjából nem volt kellően átgondolt. Mindez problémákat okozott a feladatok folyamatos, megfelelő szakmai szintű ellátásában.

Az összefoglaló szerint ugyan célszerű volt a korábbi széttagolt feladatellátás egy fejezetbe integrálása, azonban a tárca létrehozása előtt nem készültek a fejezet megalakításának célszerűségére utaló elemzések, a költségvetési és létszámigényeket meghatározó számítások, tanulmányok. 

A kábítószer megelőzéséhez kötődő fejezeti kezelésű előirányzatok 2001-2004 között növekvő, 2005-ben jelenősen csökkenő összegben jelentek meg a fejezet költségvetésében. A pályázatok közel 60 százalékánál a megítélt támogatás összege kevesebb volt a pályázati cél megvalósításához igényelt összegnél, a csökkentések mértéke a 40-50 százalékot is elérte.  

Az ÁSZ javasolja többek között a kábítószer probléma visszaszorítása érdekében kialakított Nemzeti Stratégia, és az Országos Fogyatékosügyi Program (OFP) keretében nyújtott állami támogatások felhasználásának eredményességét, hatékonyságát tükröző mutatók kidolgozását, és a kívánt célok elérésének mérését. 

Az ÁSZ a kábítószer fogyasztás megelőzésére fordított támogatások mellett vizsgálta az Országos Fogyatékosügyi Program végrehajtására vonatkozó középtávú intézkedési terv alapján a szociális ellátások területén felhasznált pénzeszközök hasznosulását is. A jelentés csütörtöktől az interneten a www.asz.hu címen olvasható.
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Gazdaság

ÁSZ: nem egyértelműek a költségvetés céljai

A 2006-os költségvetésben nem könnyű azonosítani a jövő évi kiemelt célokat - mondta Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke szerdán, a jövő évi költségvetés általános vitájában, az Országgyűlésben.

MTI Gazdaság

ÁSZ: az önkormányzatoknak vannak tartalékaik

Annak ellenére, hogy a kötelező állami feladatellátáshoz nincs meg a megfelelő forrásoldal, az önkormányzatoknak vannak belső tartalékaik - mondta az Állami Számvevőszék (ÁSZ) főigazgatója.