szerző:
MTI

Hasznos lenne mielőbb megszabadulni a "hungaro-pesszimizmustól", mert ez az elmúlt ezer év viharait megért nép tehetséges; az unió jövőbeni bővítésével járó újabb határmegszűnések pedig segítik „összenőni" ezt a népet – mondta a Páneurópai Unió tiszteletbeli elnöke Hévízen tartott előadásában, kedden este.

„A magyarság egy – ezer év történelmi viharait túlélt – érték- és kultúrközösség is, ez a tény és a nép tehetsége az egyik legnagyobb erősség. Ezért is igen hasznos lenne mielőbb megszabadulni a még mindig létező hungaro-pesszimizmustól, s a ’globalizáció elgázol bennünket’ típusú felesleges riogatásoktól" – hangsúlyozta Habsburg Ottó.

Az unióban, a nemzetközi életben jól ismert politikus az általa eddig megélt 93 év főbb tapasztalatait sorolva a nyitott, tevékeny, egyéni szellemi javakat – például a népek és nyelvek ismeretét – is gyarapító életfelfogásra bíztatott. Mint mondta: azért járja az országot, mert úgy érzi, hogy ezzel „segít felerősíteni az optimizmust", amelyre az elmúlt másfél évtizedbeli „történelmi jelentőségű társadalmi-gazdasági átalakulás és fejlődés", s az unión belüli nagyobb biztonság minden okot megad.

Ennek „a fejlődésnek a további esélyei is megvannak a maga sok tennivalójával együtt, amelyek nem nélkülözhetik ezután sem a megalapozott bizakodást" – tette hozzá az előadó.

„Közeleg a parlamenti választás, ami mindig jövőt alakító esemény, (...) menjünk el szavazni, mert senki nem lehet közömbös. Másrészt adjuk át egymásnak a megfelelő optimizmust is" – hangsúlyozta hévízi előadásában Habsburg Ottó.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Világ

Nem kapják vissza vagyonukat a Habsburgok

A három tagú testület, amely a náci időszak kényszermunkásainak és a holokauszt zsidó túlélőinek kárpótlási ügyeit bírálja el, úgy határozott, hogy az ügy nem tartozik hatáskörébe.

Vélemény

Interjú Habsburg Ottóval

"Az öregség kevés előnyeinek egyike, hogy az ember tudja a politika szereplőiről, honnan jöttek, ismeri az apjukat, sőt a nagyapjukat is." Efféle bonmot-kkal szórakoztatta a minap washingtoni hallgatóságát Habsburg Ottó (93 éves), szokatlanul hosszú tapsot kiváltva. A HVG-nek a globális politikáról és a Monarchia utódállamaihoz fűződő meghitt kapcsolatáról beszélt.

Még ma is lehet 30 fok

Még ma is lehet 30 fok

Különösen odafigyelnek a rendőrök a héten a vezetés közben mobilozókra

Különösen odafigyelnek a rendőrök a héten a vezetés közben mobilozókra

Műholdképeken látszik, mekkora kárt okozott a világ legnagyobb olajfinomítóját ért dróntámadás

Műholdképeken látszik, mekkora kárt okozott a világ legnagyobb olajfinomítóját ért dróntámadás

Páros lábbal szállt bele James Corden egy műsorvezetőbe

Páros lábbal szállt bele James Corden egy műsorvezetőbe

Szélcsatornába vitte az Apple az iPhone 11 Prót, látványos lett a végeredmény – videó

Szélcsatornába vitte az Apple az iPhone 11 Prót, látványos lett a végeredmény – videó

24 kiló marihuanával bukott le egy kamionos Tompánál

24 kiló marihuanával bukott le egy kamionos Tompánál