szerző:
MTI

Újabb családokat telepítettek ki a belvíz sújtotta területekről, eddig 19 épületet kellett elhagyniuk a lakóknak.

Újabb kilenc, országosan így már összesen 78 ember volt kénytelen átmeneti szállóra költözni a belvíz miatt. Hajdú-Bihar megyéből 36, Jász-Nagykun-Szolnok megyéből 41, továbbá Bács-Kiskun megyéből egy személynek kellett elhagynia az otthonát.

Tájékoztatása szerint az országban továbbra is mintegy félszáz településen van belvízvédelmi védekezés, illetve készültség.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Itthon

Belvízvédelmi készültség három szabolcsi körzetben

A hóolvadás hatására Szabolcs-Szatmár-Bereg megye három körzetében alakult ki jelentősebb belvíz, a Krasznán pedig kisebb árhullám indult el - közölte a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője.

MTI Itthon

Száz lakóházat veszélyeztet a belvíz

A belvíz hét településen okoz komoly gondokat Jász-Nagykun-Szolnok megyében. Az elöntések több mint száz lakóépületet, 330 ember otthonát veszélyeztetik.

MTI Itthon

100 ezer hektárt öntött el a belvíz

Csaknem százezer hektárnyi földterületet öntött el a belvíz az országban, ennek fele vetés, szántóterület - közölte a vízügy. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság valamennyi belvízvédelmi szakaszon első, illetve másodfokú készültségi fokozatot rendelt el.

Egyre több a halálos baleset a vasúti átjárókban

Egyre több a halálos baleset a vasúti átjárókban

Elárulta a Tesco, mit tervez Magyarországon

Elárulta a Tesco, mit tervez Magyarországon

Megbénult Prága, tízezrek követelték Babis lemondását

Megbénult Prága, tízezrek követelték Babis lemondását

Megműtik Jaroslaw Kaczynskit

Megműtik Jaroslaw Kaczynskit

Hiába tiltakozott az Apple, folytatódik a csoportos per a pillangóbillentyűzet miatt

Hiába tiltakozott az Apple, folytatódik a csoportos per a pillangóbillentyűzet miatt

A kormány korábban blokkolta, de most átment az emberi jogi visszaélések büntetése az EU-ban

A kormány korábban blokkolta, de most átment az emberi jogi visszaélések büntetése az EU-ban